Őry Mariann

Vélemény és vita

Elszigetelődve

„Magyarország viszonya Macron elnök úrhoz a tisztelet” – adta meg az alaphangot Orbán Viktor kormányfő, amikor hétfőn közös sajtónyilatkozatot tett a francia államfővel

álláspont

A tisztelet nélkülözhetetlen ahhoz, hogy két ország vezetője – ahogy a német politikában mondják – szemmagasságban tárgyaljon egymással, és kijelenthetjük, hogy ráadásul ez kölcsönös is.

Macron jól összefoglalta a magyar kormányfőhöz fűződő viszonyát a múlt héten, amikor úgy fogalmazott: Orbán Viktor politikai ellenfél, de európai partner. A francia államfő ennek megfelelően is szerveztette meg a programját.

Mivel magyar miniszterelnök a politikai ellenfele, ezért találkozott az ellenzéke képviselőivel is: a francia nagyköveti rezidencián Macron elé járult a „krém”: Karácsony, Márki-Zay, Gyurcsányné és Donáth. Szomorú lehetett Fekete-Győr András ex-Momentum-elnök, aki a minap terjedelmes Facebook-bejegyzés­ben delirált arról, hogy Orbán Viktor már el van szigetelődve.

Valójában azonban a pártja éléről kibukott Fekete-Győrre nem kíváncsi a kutya sem, olyan csúfos kudarcot vallott az előválasztásnak nevezett bohózatban, hogy még a mostani Macron-audiencián is utóda, Donáth Anna vett részt. Számukra ez óriási dolog, de különösebben egyébként nem megrázó, mert a Momentum egy frakcióban ül Macron pártjával, ráadásul a nagyköveti rezidenciába hívott összes liberális politikus jó, ha tisztában van vele, hogy őket nem maguk, hanem Orbán Viktor miatt emelték fel. Mind Macron, mind pedig az európai sajtó, az uniós intézmények és sorolhatnám.

A momentumos Cseh Katalin a múlt héten lelkesen ujjongott az új német kormány hírére, epedve várják, hogy majd Berlinből segítik ki őket. Ne legyenek illúzióink, éppen ezt várják Macrontól is.

Csakhogy a magyar miniszterelnök Macronnak – ahogy ő maga fogalmazott – nemcsak politikai ellenfele, hanem mindenekelőtt az európai partnere is. Hiába vannak eltérő véleményen bizonyos kérdésekben, fontos szövetségesei voltak egymásnak meghatározó uniós tárgyalásokban.

Manfred Weber például, aki lemaradt az európai bizottsági elnöki székről, a mai napig Orbánt és Macront átkozza, amikor a sebeit nyalogatja különböző interjúkban. Macronnak tudnia kell, hogy Orbán azért is lehet számára stabil partner és harcostárs bizonyos kérdésekben, mert egy erős kormány élén áll, komoly a demokratikus legitimációja, meg tudja tartani az ígéreteit. Ha esetleg Magyarországot egy szivárványkoalíció vezetné, ki tudja, kivel az élén, a francia elnök helyében nem mernénk rá alapozni.

A magyar baloldal – ahogy korábban már annyiszor – ezúttal is hiába várta, hogy Macron majd jól lehordja magyar vendéglátóját, muníciót adva az ellenzékének. A találkozó előtt párizsi bennfentesek például a Politicónak azt fejtegették, hogy vannak vitás kérdések, de érzékeny diplomáciai kérdés, azokat milyen mértékben érdemes nyilvánosan szóvá tenni, és az is okkal merül fel, hogy egyáltalán érdeke-e Franciaországnak nyílt ellenségeskedést kirobbantania. Tekintettel arra, hogy jön a francia soros elnökség, egyértelmű, hogy Macronnak inkább barátokra van szüksége, mintsem ellenségekre.

Francia belpolitikai okokból is fontos volt a tegnapi látogatás, hiszen Orbán Viktornál már tiszteletét tette két meghatározó jobboldali elnökjelölt, Éric Zemmour és Marine Le Pen is, ez nyilvánvalóan nem kerülte el az Elysée-palota figyelmét. A magyar kormányfő hivatkozási pont a francia politikában, az ország méretét, súlyát messze túlszárnyaló mértékben meghatározó szereplő.

Szóval, ennyit az állítólagos elszigetelődésről.

(A szerző főmunkatárs)

Kapcsolódó írásaink

Vitéz Ferenc

Vitéz Ferenc

Kiemelkedni az időből

ĀAz egyetemi diákság meghívá­sának eleget téve egy Pi­linszky-előadásra készültem advent első vasárnapja után, mikor fölfigyeltem a közösségi hálón megosztott, a költőtől idézett sorokra, a Hitünk titkairól című, 1974-es prózai diptichon második részére

Bogár László

Bogár László

Csúcsdemokrácia

ĀA szervezők demokráciaértelmezésének toleranciasávja lényegében nulla