Bán Károly

Vélemény és vita

Gordon a tetőn

Most, hogy előkerült Anonymus legújabb videója, a Városháza-saga fejleményeinél is messzebb mutató tanulságokra lelhettünk

álláspont

Egyrészt, ugye, kiderült, hogy nem „Fletó, a tető”. Hanem a libás Bajnai. A Gordon. Ne csodálkozzunk: máig ő a Bildenberg-csoport magyar meghívottja. Aki kormányfőként már bizonyított: amit tesz, fájni fog. A magyaroknak. A nagytőkének, persze, inkább tetszett.

A „Tetőnek” Soros György emberei a fontosak. Ők a külföldi befolyásszerzés kijárói és bejárói. A balliberális garanciaadók. Sőt a cselekvés magvainak elültetői, a demokrácia, a jogállam hittérítői. Pénzhozók és hírvivők. A legyőzendő rezsim leg­ádázabb ellenfelei.

Bajnai harcostársa, Gansperger Gyula a videóban Karácsony harcostársát, a Kabul rózsájaként emlegetett Szabó Tímeát nem egyszerűen Soros emberének, hanem CIA-ügynöknek nevezte. Ám témánk szempontjából mindegy is, hogy Óbuda parlamenti képviselője dolgozott-e vagy dolgozik-e az amerikai Központi Hírszerző Ügynökségnek, akár Afganisztánban, akár másutt.

Gansperger előadásában sokkal fontosabb az a fejezet, amikor arról beszél, hogy a Fidesz választási győzelmét követően mekkora kárt szenvedtek el azok a külföldi multicégek, amelyek korábban (értsd: a szocialista-liberális kurzusok idején, 1994 és 1998, valamint 2002 és 2010 között) halálra keresték magukat, ám sajnálatosan – Ganspergert idézve – „ki kellett takarodniuk innen”.

Most viszont visszavágyódnának Magyarországra. Ha már a sors úgy hozta, hogy Fletó volt szíves ráncba szedni a széthúzó ellenzéket, Brüsszel volt szíves visszatartani a járvány miatt Magyarországot megillető uniós támogatást, s az európai egyesült államok eszmei­ségének is oly lelkes támogatói akadnak idehaza, mint maga a Gyurcsány házaspár.

A dolog eszmeiségénél azért van fontosabb is: a garantált nyolcszázalékos fix profit újbóli reménye.

Gansperger csak tudja, mint az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő Rt. egykori elnök-vezérigazgatója, ugyanis anno maga vette át azt a listát, amelyet Horn Gyula jobbkezétől, a privatizációért felelős minisztertől, Suchman Tamástól kapott. A videón azt is felidézte, hogy az első MSZP–SZDSZ-kormány időszakában az energetikai hálózatot is eladták a külföldi tőkének, ilyen másutt sehol nem történt, a hálózatok az állam és önkormányzatok tulajdonában maradtak.

Ezzel szemben Suchmanék a vevőknek nyolcszázalékos eszközarányos nyereséget garantáltak, a költségektől teljesen függetlenül. Ezek a külföldiek aztán évenként tízmilliárdokat kaszáltak a balliberális kormányzati nagylelkűségen, most pedig szíves-örömest adnának akár tízmilliárdot a baloldal kampányára. Aztán jövőre kivisznek majd harmincat – tette hozzá Bajnai „Tető” harcostársa.

Gansperger nem hagyott kétséget afelől sem, hogy egy esetleges kurzusváltás érdekében bevetett külföldi befolyásért, pénzügyi, gazdasági és politikai támogatásért cserébe hagynák, hogy a magyar baloldalt megtestesítő politikai szereplők zsebre tehessék a szerény jutalékot például a Városháza eladásáért. A Városháza-bizniszben megvillantott negyven- vagy akár nyolcvanmilliárd forintos vételár is pusztán aprópénz ahhoz képest, amelyben ezek a befolyásszerző gazdasági körök reménykednek.

Gordon a tetőn ezért fáradozik, ezért méri fel és osztja ki a szerepeket a Városházán, ezért tárgyal a lehetséges befektetőkkel. Fletó a háttérben ezért próbálja meg egységben tartani a magát baloldalinak hazudó szörnykoalíciót. Karácsony pedig ezért tesz úgy, mintha máris elütötte volna a villamos, holott ő csupán a Város­háza fantomja.

(A szerző újságíró)

Kapcsolódó írásaink

Kő András

Kő András

A mosolyról

ĀAz egyesült államokbeli Wayne Állami Egyetem kutatói szerint másfél millió különféle mosoly létezik

Szerencsés Károly

Szerencsés Károly

Kibillent lélek

ĀNincs életellenes szabadság. Amelyik szabadság az élet ellen szól, az már a káosz, de leginkább a háború szava. És mindazok után, amin az emberiség átment, nincs már mentség a háborúra