Vélemény és vita
Miről beszélnek?
Közelednek az ünnepek, és láthatóan megnőtt az adott területre eső politikai óriásplakátok száma
álláspont
Nyilván ez az üzenetek célba juttatásának szempontjából hatékony időszak, hiszen a készülődéssel együtt jár, hogy az emberek gyakrabban és többet vannak úton, akarva-akaratlanul szembe jönnek velük a cizelláltnak nemigen mondható, de legalább a valósággal is hadilábon álló állítások.
Minap az egyiken azt olvastam, véget kell vetni a vírusdiktatúrának, ami egy világjárvány negyedik hullámának közepén minimum érdekesnek mondható felvetés, főleg, mert nem nagyon lehet tudni, hogyan is kell érteni. Hogy vírus diktál? Ebben az esetben az egész világ küzd, hogy véget vessen neki, s gyanítható, egy ilyen felszólítástól sem megy majd eredményesebben. Hogy a vírushelyzet örvén diktatúra épülne? Ezzel meg egy éve kürtölte tele a magyar baloldal a világot, igaz, a CNN szegény munkatársát hozták végtelenül kínos helyzetbe, mert elfelejtették neki elmondani, hogy az Országgyűlés rendben végzi a munkáját.
Ott van aztán az ellenzék miniszterelnök-jelöltjének migránsszámlálója, amellyel Márki-Zay Péter arról szeretné meggyőzni az általa tudatlannak ítélt vidéki magyarokat, hogy Soros Györgynek és hálózatának semmi köze sincs az illegális bevándorláshoz, ellenben a Fidesz betelepített Magyarországra több tízezer külföldit. Lendüljünk most túl azon, hogy mint kiderült, ezek jelentős része határon túli magyar.
Azon is, hogy az elmúlt három évtizednek kevés olyan politikai szereplője volt – talán csak a jobblétre szublimált, a rendszerváltoztatás legmesszebbható árulását véghezvivő SZDSZ némely képviselője vetekedhet vele –, aki olyan őszintén és magától értetődően nézte le a vele egyet nem értő választókat, mint Márki-Zay. Nézzük inkább, mi van a gombaként tartott, trágyával etetett emberek, a fűtsünk és mosakodjunk kevesebbet, meg a cseréljük le az autóinkat kisebbre és a hasonló mondatok mögött, amelyekkel hetek alatt a bornírt és életidegen kijelentések Muhammad Alijává küzdötte fel magát az egykor proletár, mára jelző nélkülivé kopott nemzetköziség miniszterelnök-jelöltje.
A néha értelmetlennek, néha botrányosnak tűnő megnyilvánulások mögött van egy jól kivehető üzenet, amit Márki-Zay és az egész baloldali ellenzék közvetít a magyar társadalom felé: Nőjetek fel! Nőjetek fel a szent kapitalizmushoz, illetve a kapitalizmusnak ahhoz a szent változatához, amit mi, progresszív, a világból nálatok többet látott européerek egyedül üdvözítőnek tartunk.
S hogy mit jelent ez? Pont azt a világot, amiből 2010-ben elindultunk kimászni. Azt, ahol lassan az állam kivonul mindenünnen, megválik a tulajdonaitól, azoktól is, amelyek az értékesítés pillanatában is nyereséget termelnek (MÁV-Cargo, Budapest Airport), feladja jogát és lehetőségeit, hogy befolyásoljon a lakosság számára nehezen viselhető hátrányokkal járó piaci folyamatokat.
Ahol a közgazdaság kvázi elméleti tudománnyá avatja magát, figyelmen kívül hagyva, hogy tételei, kísérletei, tévútjai az emberek napi létét befolyásolják, ahol a pénzügyi világ szolgáltatóból termelő ágazattá változhat, önnönmagáért létezővé, egészen a lufi kipukkanásáig, melynek a cechjét aztán állja a társadalom. Ahol ugyanazok húznak hasznot a válságokból, mint a kezelésükből, megvalósítva az elméletben sem létezhető perpetuum mobilét. Folytathatnám, de minek, mindenki tisztában van vele.
Van még egy szempont: akik állandóan amiatt siránkoznak, hogy a regnáló hatalom meg akarja nekik mondani, hogyan éljenek, nos azok mániákusan nevelni akarják a magyarokat. Most éppen piac- és globalizációbaráttá.
(A szerző lapszerkesztő)