Galsai Dániel

Vélemény és vita

Lángos és kereszt

Fricska. Csak azért mesélem el, hogy mindenki tudja, mihez kell tartanunk magunkat

„Teljesen átfagytunk a jászapáti vásárban, de a mosolyunk őszinte, mert a társaság jó. Sőt, annyira jó, hogy még Pócs János is felkereste a pultunkat, de nem hagyjuk magunkat lelángosozni. Ha majd az elszámoltatás elindul, a legnagyobb szeretettel fogok jász lángost vinni viszonzásul látogatóba.” Aki ezt írta, az nem más, mint Lukácsi Katalin. Aki saját bevallása szerint katolikus hitoktató és zsidó közösségszervező.

Harmatos harmincnégy esztendejéhez képest már volt MDF-tag, éppen a rettenetes Dávid Ibolya–Herényi-korszak idején, amikor Antall József pártját végképp áttolták a baloldalra. Aztán a KDNP-be is be-, majd kilépett. Édesanyja időtlen idők óta az MSZP Jászjákóhalmai elnöke. Ez a remek hölgy most éppen az ellenzék díszkereszténye. Aki egy udvarias gesztusért, egy finom lángosért cserébe börtönnel fenyegetőzik. Advent szent napjaiban. Kell még valamit mondani róluk?

Kapcsolódó írásaink

Brém-Nagy Ferenc

Brém-Nagy Ferenc

Miről beszélnek?

ĀKözelednek az ünnepek, és láthatóan megnőtt az adott területre eső politikai óriásplakátok száma

Szarka László Csaba

Szarka László Csaba

A tudósokat nem égetik meg, ugye?

ĀA tengerszint-emelkedés egyike az ikonikus klímafenyegetettségeknek. Koonin ezt is a helyére tette. A legtöbb ember ugyanis nem tudja, hogy a tengerszint húszezer éve egyfolytában emelkedi

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom