Vélemény és vita
Sunyik
A magyar baloldal nem szavazta meg a gyermekvédelmi törvényt. Inkább szétszaladt a világba, leginkább Brüsszelbe, és ott melegellenes törvényként tálalta
álláspont
Tudjuk, hazudozásban verhetetlenek, ezért nincs mit csodálkozni azon, hogy a saját hülyeségébe belebetegedett nyugati civilizáció LMBTQ-osztagai nekiugrottak Magyarországnak. A magyar moslékkoalíció egészen odáig elvitte az ügyet, hogy az Európai Unió szabályos zsarolási manővereket folytat. Nem adják oda például a koronavírus-járvány okozta károk pótlására már egy tavalyi megállapodásban megítélt összeget. És szivárványszínű papagájokként ismételgetik, hogy Magyarországon üldözik a homoszexuálisokat.
A parlament a múlt héten döntött a már korábban kezdeményezett gyermekvédelmi népszavazás kérdéseiről. A baloldal be se ment az ülésterembe, távollétével fejezte ki egyet nem értését. Ez valójában azt jelenti, hogy a törvényben és a kérdésekben megfogalmazottak ellenkezőjét helyeslik.
Ezeket vesszük most sorra.
A baloldal tehát támogatja azt, hogy kiskorú gyermekeknek a szülő hozzájárulása nélkül, köznevelési intézményekben szexuális irányultságokat bemutató foglalkozást tartsanak.
Szerintük kívánatos tehát, hogy az óvodákban és iskolákban csiricsáré öltözetű bácsinénik vagy nénibácsik tanítsák meg nekik, hogy ők nem kisfiúk és kislányok, hanem biológiai nemüket eldobva akárkik és akármik lehetnek. Azt és úgy szerethetnek, akit és amit csak akarnak.
Kénytelenek vagyunk személyre szabottan is kiábrázolni ezt a képtelen helyzetet. Gyurcsány Ferenc gyereke például az LMBTQ-aktivisták meghallgatása után bátran hazamehetne azzal az állítással, hogy papa, te valójában egy páncélszemüveggel járkáló békeharcosnő vagy, akit ezentúl anyunak kell szólítani. Klári anya pedig társadalmi nemét tekintve egy sokat beszélő bácsi, ő ezután a mi apukánk lesz.
A baloldal tehát támogatja azt, hogy kiskorú gyermekek számára nemi átalakító kezeléseket népszerűsítsenek, és kiskorú gyermekeknek a nem megváltoztatását bemutató médiatartalmakat jelenítsenek meg.
Így tehát a csélcsap Jakab Péter egyik miskolci fia bőven tájékoztathatja arról hazatévedő apját, hogy az iskolájába látogató szakállas nénik meggyőzték arról, hogy ő valójában lány. Ezért úgy döntött, hogy műtéti úton kicserélteti nemiszerveit. És ezután lányruhában jár. Az operáció egyébként semmiség, a plasztikai sebészet eszközei és módszerei ma már csak csipcsup kellemetlenségeket okoznak, csacsogja. A baloldal tehát támogatja azt, hogy kiskorú gyermekeknek fejlődésüket befolyásoló szexuális médiatartalmakat korlátozások nélkül mutassanak be.
A párbeszédes Szabó Tímea, akiről azt beszélik, hogy társadalmi neme nem más, mint Trabant-kombi, gyereke meg azzal állít be, hogy neki igenis joga van a televízióban szexfilmeket nézni, az interneten pedig szabad és korlátlan hozzáférést követel a pornóoldalakhoz.
Az LMBTQ-lobbi gátlástalansága határtalan. Akárcsak a magyar baloldal gyávasága. Nem elég, hogy politikájuk alapeleme a hazugság, alattomos módon segítik azokat az érdekcsoportokat, amelyeknek legfőbb céljuk a hagyományos emberi együttélési formák szétrobbantása. Ennek most a legfőbb eszköze a szexuális devianciák erőszakos elfogadtatása. Moslékkoalíciónk azonban végtelenül sunyi.
Nem megy be a parlamentbe érvelni saját – bár jól tudjuk, beteges – nézetei mellett, nem ismeri be romboló, álhírterjesztő akcióit, hanem szalad Brüsszelbe, és telihazudja az Európai Parlamentet azzal, hogy Magyarországon üldözik a melegeket. Ez politikai gyávaság. Az igazság ennél jóval egyszerűbb: nálunk nem bántják az úgynevezett LMBTQ-embereket, mi a gyerekeinket védjük.
(A szerző vezető szerkesztő)