Vélemény és vita
Oltakoztam
Fricska. Jelentem, megkaptam a második oltásomat. Azért most, mert amikorra korábban be voltam rendelve, belázasodtam, ugyebár úgy nem lehet oltakozni
Azért írok erről, mert a körülmények túlmutatnak a személyes szférán. Ezúttal is – miképpen az első oltáskor – a Jahn Ferenc Dél-pesti Kórházban jártam, ez az az intézmény, amely a ballib társulat célkeresztjében állt, megveszekedett politikusok parádéztak előtte, ellenzéki médiumok átkozták, a magyar egészségügy összeomlásának szimbólumát próbálták benne láttatni.
Nem szeretném a szót szaporítani: nem regisztráltam előre, ennek ellenére a kórház kapujához érkezéstől a távozásig mindössze 35 percet töltöttem az intézményben. Ennyi kedves és segítőkész emberrel talán soha nem találkoztam, minden gördülékenyen zajlott, szinte egy kellemes kávéházban éreztem magam, miközben talán megmentettem az életemet. Amikor kiléptem a kapun, arra gondoltam, hogy remélhetőleg a ballib agymosás nem súlyosabb, mint a covid.