Galsai Dániel

Vélemény és vita

Behavazva

Fricska. Örül az én lelkem, hogy végre kellőképpen lazán és haladárul fogalmazhatok: ez égő és ultragáz! Szabó Tímea, a gyakorlatilag nem létező Párbeszéd párt nagyon is létező társelnöke fotót posztolt a Facebookon

Felvezetésként a miniszterelnök ironikus szavait idézte, amelyek szerint mifelénk senki nem fog megfagyni, viszont Nyugaton legalább szülhetnek a férfiak is. Ebből próbált hitvány politikai tőkét eszkábálni a kardos képviselő asszony, illusztrációként egy fotót is mellékelt, amelyen egy tetőtől talpig pokrócba bugyolált ember didereg egy padon a hóesésben.

Megrázó. Kár, hogy kiderült, a felvétel 2013-ban készült, méghozzá a liberális fellegvárban, Washingtonban. Tehát fogalmazzunk egyenesen: a jeles asszonyság hazudott, szellemi csirkefogó. És ilyet nyilván nem lehet véletlenül tenni, ez a vacakság ráég az ellenzék kommunikációs stratégiájára. Ezt teszik itthon, külföldön, mindenütt. S aztán a nyomukat remélhetőleg belepi a hó.

Kapcsolódó írásaink

Nagy Ervin

Nagy Ervin

Márki-Zay Péter, az elszabadult hajóágyú

ĀSokan vélekedtek úgy, hogy Márki-Zay kiszámíthatatlansága csodafegyver lehet a jobboldallal szemben, ám identitásproblémája, ellentmondásos személyisége most mégis a baloldalon okoz komoly fejtörést