Bán Károly

Vélemény és vita

Baloldali oligarchák

álláspont

Bár a magyarországi baloldal kapcsán – ami persze már csak nyomokban baloldali, de megszokásból még így mondjuk – sok mindent megéltünk az elmúlt három évtizedben, de azt, hogy Magyarország talán legnagyobb oligarchája jelentkezzen be támogatónak, még nem.

A „demokraták” új hazai szponzora a műtrágyakirályként ismert Bige László lett. Bige nem felejtette el, honnan jött, miből kapargatta össze a Nyírségben azt a szerény negyvenhat hektárt, ami nagyobb, mint a kaliforniai Disneyland, van néki a birtokon helikopterleszállója, vadasparkja, quados őrszázada, szarvascsordája és agancsgyűjteménye. A hárommilliárdos helikopterről, amellyel Afrikában szokott vadászni, most részletesen nem mesélnék, mint ahogy az agancsrelikviák összértékéről sem.

Még a kilencvenes években, amikor a baloldalon a rablóprivatizáció fényes szelei fújdogáltak, zárt körben termelődtek ki a szocialista-kapitalista oligarchák. Bigének a hírek szerint Horn Gyula nyúlt a hóna alá. „Addig kavartam, amíg Horn Gyuláig ért a szavam” – emlékezett az oligarcha. Később állítólag Medgyessy is bábáskodott Bige mellett az idő tájt, amikor Bige a miniszterelnököt már csak Péterkémnek szólította.

Az ifjúkommunista Gyurcsány hóna alá Apró Antal pártkomisszár leánya, Apró Piroska nyúlt, Apró Piroska leánya, Dobrev Klára hóna alá pedig az MDF-kormány kancelláriája, ahol Szilvásy György államtitkár állt a KISZ-ből a piacgazdaság szolgálatába, és aki Gyurcsány Ferencnek is juttatott néhány cupákot az állami üdülőingatlan-vagyon csinosabb darabjaiból.

Így érkeztünk el az új évezredbe, amikor a baloldal már egyáltalán nem szenvedett krónikus oligarcha­hiányban, sőt. Mi az hogy, nagyon is nem. Egy volt szocialista európai parlamenti képviselő mesélte, hogy amikor a Szocialista Internacionálé Brüsszelben tartotta rendes kongresszusát, ott találkozott Magyarország képviseletében a szocialista és a szo­ciáldemokrata párt két elnökével, vagyis Gyurcsány Ferenccel és Kapolyi Lászlóval.

Két milliárdos oligarchával jelképesen. Ez már annak az időszaknak a kezdete volt, amikor az MSZP-ben a munkás szót öt éve senki nem ejtette ki a száján. Ez is az egyik jelképe lehetne annak, hogy ezek a pártok miért jutottak oda, ahova. A sírgödörbe vagy annak a szélére.

Most azonban elérkezett a reneszánsz, a „tiszták mozgalma” kék szalaggal, feddhetetlenségi nyilatkozatokkal, magukat jobboldalinak álcázó, hazudó civilekkel. Ez a baloldal annyira megtisztult, hogy most jelentkező pénzemberét, a műtrágyakirályt a Gazdasági Versenyhivatal kartellezés miatt tizenegymilliárd forintra büntette, és Bige a vádhatóság vádirata szerint nyolcszázmillió forint vesztegetési pénzt fogadott el úgy, hogy eközben csaknem kétmilliárd forinttal károsította meg a saját cégét, amit a Büntető törvénykönyvben hűtlen kezelésként definiálnak.

Ugyancsak a megtisztulás jele lehet, hogy az ellenzéki előválasztási Gyurcsány-show alkalmával csont nélkül megválasztották a feddhetetlenségi nyilatkozatot tevő Czeglédy Csabát is, akit csupán ötfajta bűncselekménnyel vádolnak.

A vádirat szerinti hat­mil­liárdos költségvetési csalásának ügye már mindenkinek a könyökén jön ki, de van itt gazdasági csalás is, ami arról szól, hogy Czeglédy üzleti partnerével szemben pert vesztett, majd rávette saját franchise-partnereit, hogy ne a cégüknek fizessék ki a munkaerő-közvetítésért járó pénzt, hanem egy iskolaszövetkezetnek. Hogy eltüntessék a végrehajtó elől. Ugyanilyen céllal segédkezett Czeglédynek az Apró-klán hölgytagja, Dobrev Klára is.

Igaz, ő még nem oligarcha, csak az EP-alelnöke és a hazai baloldal vezérének a felesége.

(A szerző újságíró)

Kapcsolódó írásaink

Kelemen András

Kelemen András

Ez forradalom

ĀMi, gyermekek – öcsém és én – anyámmal otthon voltunk, amikor egy reggel apám szinte berobbant az ajtón. Látom: arca sugárzik.

Bogár László

Bogár László

EU – egy háború anatómiája

ĀDavid Sassoli, az Európai Parlament elnöke felkérésére a testület jogi szolgálata keresetet nyújtott be az uniós bírósághoz az Európai Bizottság ellen a jogállamisági kondicionalitási mechanizmusról szóló rendelet alkalmazásának elmulasztása miatt