Őry Mariann

Vélemény és vita

Világszám

Mozgalmassá vált az elmúlt hetekben, napokban a közép-európai politika

álláspont

Először is elvesztette a parlamenti választásokat szeptember végén a német kereszténydemokrata CDU, Armin Laschet pártelnök koalíciós törekvései a zöldekkel és a liberálisokkal kudarcba fulladtak, meglebegtette a lemondását, és közben még a bajor testvérpárt CSU elnöke, Markus Söder is támadja, bár ezt persze tagadja. Németországnak szociáldemokrata kancellárja lesz, a fiatalok körében a zöldek és a liberálisok lekörözik a régi nagy pártokat, a CDU-nak sürgős megújulásra, identitásának újrafeltalálására van szüksége.

A kudarcra sok magyarázatot talált már a sajtó, egymásnak ellentmondókat is, egy biztos: az nem lehet a siker kulcsa, hogy egy kereszténydemokrata párt hozzáidomul a balliberálisokhoz, és feladja az értékeit. Egy olyan politikussal, mint Angela Merkel, aki képes a baloldalról átcsábítani szavazókat az elpártolt konzervatívok pótlására, ez ideig-óráig működhet, de aztán a lufi kipukkad.

Egyelőre ennyit a németekről, nézzük a szomszédos országokat. Sebastian Kurz osztrák kancellár egy korrupciós botrány őt is érintő gyanúsításai miatt szombaton lemondott a kancellári posztról, vagyis leginkább csak hátralépett egyet. Ahogy a média és az ellenzék fogalmaz, árnyékkancellárrá vált, aki pártelnökként és frakcióvezetőként továbbra is meghatározó marad. Kurz tisztázni akarja magát, és ha ez sikerül, éppenséggel van is jövője a politikában – nem szabad leírni.

Hogy miért van most Kurz bajban? Hogy ártatlan-e, az majd kiderül, de az már most biztos, hogy a baloldal meg akarja buktatni, személyén, a hatalom megszerzésére irányuló állítólagos manőverein keresztül megszerezni a hatalmat a náluk jóval erősebb jobbközép Néppárttól. Kurz nem először lett Ausztria legfiatalabb exkancellárja: 2019-ben már egyszer „leszedték”, akkor még Heinz-Christian Strache alkancelláron keresztül buktatták meg a jobboldali koa­líciót.

Az európai balliberális elit nem tudta megemészteni, hogy Ausztriában jobboldali koalíció alakult, érezték, hogy változik a helyzet, nem merték szankciókkal elszigetelni a kormányt, mint a Schüssel-kormányt húsz éve, hát más módszert választottak. Kurz nem akart tömeges bevándorlást, volt pár jó szava a magyarokhoz és lengyelekhez is – ezt nem engedhették.

Csehországban a hétvégén egy hajszállal, 0,7 százalékkal maradt le a győzelemről Andrej Babis kormányfő ANO pártja. Petr Fiala és a SPOLU győzelme miatt konzervatív fordulatról ír a nemzetközi sajtó, de a balliberális Kalózokhoz való közeledés ezt azért árnyalja.

Prágában még sok a kérdés, tekintsünk tehát Budapestre. A magyar baloldal igazi világszámot produkál, hiszen úgy robbantja szét magát, hogy még a hatalom közelébe se került. Karácsony Gergely, akit már Orbán Viktor fő kihívójaként ünnepelt a nemzetközi sajtó, többnapos érthetetlen bénázás után visszalép Márki-Zay Péter javára, amivel kétségbe ejti támogatóit. Saját pártjának szóvivője után az MSZP-sek is sorra állnak be Dobrev Klára mögé.

Mindeközben nézhetjük az utcákon Karácsony Gergely óriásplakátjait, amire eszetlen sok pénzt égettek el. A legfrissebb áldozat pedig Fekete-Győr András, akitől megvonta a bizalmat a saját pártja, mert az előválasztás első fordulójában még úgy is utolsó lett volna, ha egy fej káposzta is a jelöltek közt van. És ki lesz ennek az egész cirkusznak a győztese? Vagy Gyurcsány felesége, vagy egy olyan politikus, akinek se pártja, se frakciója nem lesz. Szóval Gyurcsány vagy Gyurcsány.

(A szerző főmunkatárs)

Kapcsolódó írásaink

Heinrich István

Heinrich István

Merkel hagyatéka és a német választások

ĀÚgy látszott, hogy a CDU/CSU szerzi meg a választásokon a legtöbb szavazatot. Azt már a párt szavazói sem remélhették, hogy abszolút többséget érnek el. Azok az idők már elmúltak

Bogár László

Bogár László

Előválasztási látványtechnika

ĀAz erőforrások a nyertesek és vesztesek számára egyaránt szűkülnek, mégpedig azért, mert maga a globális rend is egyre szorultabb helyzetben van