Őry Mariann

Vélemény és vita

Csődtömeg

álláspont

„A nacionalizmus erősödése sosem történt meg. A nacionalizmus és a nemzeti identitás sosem tűnt el” – nyilatkozta a minap a török TRT csatornának George Friedman tekintélyes amerikai geopolitikai elemző, aki valójában magyar, hiszen Budapesten született, a holokausztot túlélő szülők gyerekeként. Friedman szerint az Európai Unió víziója az, hogy ki fog emelkedni egy európai identitás – csakhogy ez lehetetlen. Emlékeztetett, az európai nemzetek történelme és nyelve is eltérő, más különbségekről nem is beszélve, így elkerülhetetlen, hogy ha az EU központi szervei hoznak döntéseket, az az embereknek nem tetszik.

A török csatornának adott interjút a brit Daily Express szemlézte egy olyan cikkben, amelynek üzenetét röviden úgy jellemezhetnénk, hogy az EU egy csődtömeg. Az írás egyik apropóját a jövő évi francia elnökválasztás előtti felmérések adták, amelyek szerint Emmanueal Macron államfőre nagyon is reális veszélyt jelent a jobboldali Marine Le Pen.

A brit lap előszeretettel szokott élcelődni az Európai Unión, újra és újra emlékeztetve az olvasóit, hogy még időben távoztak. Szóval a malíciát érdemes ennek fényében kezelni, de a lényegen ez nem változtat: van mit átgondolni az unió működésében. A migrációs válság után a koronavírus-járvány is arra mutatott rá, hogy a közös cselekvés és döntéshozatal a legrosszabbkor fagy le.

Ez már csak azért is nagyon aktuális kérdés, mert a kontinenst az afganisztáni helyzet miatt újabb migrációs válság fenyegeti. Ahogyan arra a közismert brit konzervatív publicista, Douglas Murray is figyelmeztetett a múlt héten, nagyon sok ember fog megjelenni Európa határán, aki afgánnak vallja magát, pedig nem az. Ezt már megtapasztalhattuk 2015-ben is, amikor hirtelen megugrott a papírok nélkül érkező szíriaiak száma. Az unió akkor – idézte fel Murray – tárt karokkal fogadta a menedékkérőket, pedig nem voltak meg az eszközei ahhoz, hogy kétséget kizáróan utánajárjon annak, kik is ők valójában. Tapasztalatai szerint ez azóta sem változott érdemben.

Jelen helyzetben ráadásul rátesz egy lapáttal a problémára, hogy Nyugat-Európában sokan úgy érzik, az afganisztáni eseményekben játszott szerepük miatt morális kötelességük mindenkinek segítséget adni, aki kéri.

A kivonulás levezénylése elsősorban amerikai felelősség, Joe Biden hibás helyzetértékelésének eredménye, de – ahogyan arra Friedman is nem egyszer emlékeztetett – a földrajz az földrajz, Európa és nem pedig Amerika az, ahová könnyebben el lehet jutni Afganisztánból és térségéből. Ezzel a fenyegető válsággal Európának kell majd megküzdenie.

Most, hogy itt a szeptember és az új politikai szezon, hamar ki fog derülni, a nyaralásból visszatérő uniós politikusok tanultak-e bármit az eltelt időben. Már a koronavírus-járvány legkritikusabb pillanataiban is láthattuk, hogy a prioritásokat távolról sem mindig helyesen határozzák meg a brüsszeli döntéshozók.

Az Európai Néppárttól kezdve az uniós intézményekig sürgősebb volt Magyarországot támadni, mint bármilyen lényeges kérdéssel foglalkozni. Az Európai Parlament balliberális többsége még perrel is fenyegette az Európai Bizottságot, hogy hiába kell megvárnia a bíróság döntését a jogállamisági mechanizmussal, dobja félre a szabályokat, és büntesse meg Magyarországot. Ultimátumot adtak, a határidő nemrég pedig lejárt, szóval sejthető, hogy beindulnak a fogaskerekek.

Európa és benne Magyarország forró őszre készülhet. Minden eddiginél durvább támadások és beavatkozási kísérletek várnak az országra, miközben Brüsszel egy újabb válságba botorkál.

(A szerző főmunkatárs)

Kapcsolódó írásaink

Kelemen András

Kelemen András

Otthon és társbérlet

ĀAz idei augusztus 20-i nagy ünnepség sodró erejét csak fokozta, hogy tavaly mindez elmaradt a járvány tombolása miatt

Lóránt Károly

Lóránt Károly

Az ostobaság birodalma

ĀAfganisztánnak változatos a története, több birodalom központja is volt az elmúlt kétezer évben