Galsai Dániel

Vélemény és vita

A hős

Fricska. Kedvelem a romantikus hősöket. Most éppen Hadházy Ákost próbálom besorolni ebbe a körbe, sajnos kevés sikerrel

A nagyjából már mindenkivel összeveszett ellenzéki botrányhős ezúttal közmunkájának vadregényes történetét osztotta meg az internet népével. Kész rémregény, amit át kell élnie! Paprikát kapál, paradicsompalántákat pótol, mi ez, ha nem a totális orbáni terror? Borzalmas megpróbáltatásait azonban lánglélekkel viseli, és már a jövőbe tekint: „Még 24-szer fogom ezzel a munkával megüzenni, hogy Orbán mennyire fél az ellenállástól, és hogy nekünk mennyire nem szabad és nem érdemes félni.”

A magam részéről hősünknek hősies kitartást kívánok, de egyszersmind idézném özv. Stopvájsz Dezsőné nyolcvankét éves nyugdíjas, egykori TSZ-tag nyilatkozatát Síkgöröngyösről: „Én naponta megsarabolom a paprikát, paradicsomot, még a tököt és a krumplit is. Pedig soha nem csúfoskodtam a Parlamentben, nem kajabáltam, igaz, szegény uram a sírban is megfordulna, ha ilyet tennék.”

Kapcsolódó írásaink

Kondor Katalin

Kondor Katalin

Reszkessetek, tálibok!

ĀÁllítólag Cseh Katalin figyelmeztette a tálibokat, nem fogja hagyni, hogy megússzák a felelősségre vonást közülük azok, akik emberi jogi vétkeket követnek el

Nagy Ervin

Nagy Ervin

Eltört a szivárványzászló rúdja Kabulban

ĀA nyugati civilizáció elvesztette életerejét. Mi lenne jelképesebb annál, mint az, hogy júniusban még a Pride-ot ünnepelte Amerika kabuli nagykövetsége, ma pedig a tálib barbárok elől menekülnek