Nagy Ervin

Vélemény és vita

Segítség, elnyomnak!

Különös fénytörést adott a gyermekvédelmi törvény körül kialakult hisztériakeltésnek az idei Pride felvonulás. Pusztán azért, mert volt

Mert – minden ellenkező nemzetközi híresztelés ellenére – békésen megtartották. Mert Budapesten bárki büszkén hirdethette a szexuális identitását. Még Karácsony Gergelyt sem korlátozta senki abban, hogy kortesbeszédet mondhasson. De hát évek óta tudjuk már a baloldaltól azt, hogy Magyarországon diktatúra van, korlátozzák a véleménynyilvánítást és a sajtószabadságot, üldözik a kisebbségeket, a kormány olyan gyűlöletet kelt, ami miatt sokan félnek kilépni az utcára, és persze most már a „homofób törvény” is halálos pallosként lebeg az „üldözöttek” feje felett.

Segítség, elnyomnak! – üvöltötte több ezer boldog ember vidáman a Szabadság hídon. Brüsszelben már szövegezik is az új kötelezettségszegési eljárás szövegét a „rendszerszintű” elnyomás miatt. Tényleg buborékban fulladoznak a progresszív politikusok.

Pedig a görbe tükröt ezúttal sem a magyar jogszabály állította, hisz nem is arra jött létre, hogy bárkit diszkrimináljon, hanem az Orbán-kormány (leegyszerűsítve: Orbán Viktor) ellen tiltakozók tűntek fel hamis színben. Az ellenzéki politikusok ugyanis – különböző indíttatásból és szándékból – a felvonulók közé vitték a gyermekvédelmi törvénnyel kapcsolatos ellenérzéseiket. A felvonulók pedig hiperérzékenyek az effajta politikai témákra.

Természetesen ha valakit sérelem ér a szexuális identitása miatt a munkahelyén, az utcán, a boltban vagy bárhol, ahol jár, az elfogadhatatlan. A magyar jogszabályok büntetik is az ilyen típusú diszkriminációt. Ám a gyermekvédelmi törvény, amiről a nemzetközi baloldali sajtó és az ellenzéki megszólalók szerint az idei Pride szólt, valójában nem korlátozza egyetlen felnőtt ember szabad életmódját, legfeljebb a véleménynyilvánítási joguk tovább terjeszkedését, pontosabban az ehhez az életmódhoz, esetleg a nemváltáshoz kapcsolódó propagandát.

Bár a Pride pontosan azt bizonyította be számunkra, hogy még csak a propagandát sem. Marad az iskola és az óvoda – ami a magyar miniszterelnök szerint a vörös vonal. Erről fogunk szavazni nemsokára.

A meleg büszkeség napja – The Gay Pride Day – és az ehhez tartozó felvonulások mint megannyi „értékes gondolat”, az Egyesült Államokból áramlott szerteszét a világba, és sodorta magával a határtalanság új „erkölcsiségét”. A melegjogi mozgalmak saját hitvallásuk szerinti célja, hogy a különböző szexuális orientációjú és identitású egyének társadalmi elfogadottsága erősödjön. Ám aki járt már ilyen felvonulás környékén, az egészen mást láthatott, mint egy elnyomott és üldözött világ áldozatainak polgárjogi mozgalmát.

Tényleg ők lennének az elnyomott kisebbség? Őket üldöznék és diszkriminálnák Magyarországon? Ugyan már: most is büszkén vonultak, és szabadon hirdették életmódjukat.

Az, hogy kinek milyen szexuális orientációja van, pusztán magánügy, az ember megítélését nem kell és nem is szabad, hogy befolyásolja ez. Így van ez rendjén. Ám ha a Pride szervezőinek célja valóban az eltérő szexuális orientáció és identitás társadalmi elfogadtatása, akkor újra kellene gondolniuk a rendezvény külcsínét. Az esztétika ugyanis sokat ront a tartalmon. Provokációval inkább ellenérzést lehet kiváltani.

Ezen és a hamis tartalmon is érdemes lenne elmélkedni egy kicsit, mielőtt megszövegezik a Pride felvonuláson feltartott transzparenseket. Meg persze a gyermekvédelmi törvényt is el kellene végre olvasni, meg kellene érteni.

Murus urbium virtus – a városok igazi védőfala a polgárok erkölcse, figyelmeztet Horatius. Végig kell gondolnunk, hogy vannak-e még határok, vannak-e még igazi védőfalak? És azt is, hogy LMBTQ-csoportok szabad véleménynyilvánítási jogát, pontosabban annak kiterjesztését vagy a gyermekek, a szülők és a hagyományos család mint egy természetes közösség jogát tartjuk fontosabbnak. Csak ismételni lehet: erről fogunk nemsokára szavazni! 

(A szerző a XXI. Század Intézet kutatója)

Kapcsolódó írásaink

Kondor Katalin

Kondor Katalin

Büntetések rabságában

ĀTérdepelj, világ! Ez az üzenete manapság a világ urainak, akiktől csak egyszer kérdezné meg már valaki, mit jelent számukra a demokrácia. Biztosra vehetjük, hogy csak dadogni tudnának meg hazudozni

Galsai Dániel

Galsai Dániel

Klára kitartó

ĀFricska. Az borítékolható volt, hogy a Gyurcsány által megkezdett totális gyűlöletkampányból elfogy a muníció