Vélemény és vita
Kilencven éve írtuk fel az égre: Igazságot Magyarországnak!
A magyar történelem bővelkedik a világ figyelmét is felkeltő hősökben. Kilencven évvel ezelőtt is volt világraszóló teljesítménye a nemzeti összetartozásnak
Két hős magyar 1931 forró nyarán, egészen pontosan július 16-án, támogatóik népes seregével együtt azt üzente a győzőknek, a trianoni békediktátum ellenére is élni akarunk, és magyarként akarunk élni.
Az első magyar óceánátrepülők, Endresz György pilóta és Magyar Sándor navigátor egykori hőstettükkel fényes diadalt arattak a levegőégben az országunkat megcsonkítók felett. Az évtizedek során aztán a nemzeti összetartozás kiemelkedő eseményévé vált az első magyar óceánrepülés évfordulója. Endresz György és Magyar Sándor az tették, amit Széchenyi tanácsolt: a ránk dobált kövekből lépcsőt építettek.
Olyan időszakban mertek nagyot álmodni, és merték a magyar nevet a magasba emelni, amikor az igazságtalan trianoni békediktátum következményeként az ország kifosztásával, területe kétharmadának elrablásával, horribilis összegű jóvátételfizetési-kötelezettséggel, valamint a megcsonkított anyaországba menekülő tízezrek ellehetetlenülő gazdasági helyzetével kellett megbirkóznia az akkori kormánynak.
Azonban a Nagy Háború, az azt követő kártékony bolsevik diktatúra és a szétszakítottság következményeinek ellenére is az 1930-as évek elejétől hazánk ereje napról napra látványosan gyarapodott.
Endreszék úgy döntöttek, eljött az ideje, hogy ők ezt az erőt a maguk módján használják is. Hittek a régi római mondásban, mely szerint „csüggeteg emberek még soha nem állítottak diadalmi emlékművet”. Az álmok álmodóinak a nemzetközi politikai körülmények miatt még szembe kellett nézniük a honi repülést oktalan büntetésként padlóra küldő antantintézkedésekkel is.
Ezért kimondottan csattanós válasznak ígérkezett ellenségeinkkel szemben a magyar óceánátrepülés merész vállalkozása. A nagy kaland ötlete a Kanadába kivándorolt volt repülőtiszt, Magyar Sándor fejében született meg, aki Lindbergh 1927. évi sikeres óceánátrepülése után minden igyekezetével azon dolgozott, hogy a magyarok is véghez vigyék, sőt túlszárnyalják ezt a diadalt.
Az álmok megvalósításához azonban kitartó és szívós munkára, továbbá a nemzeti összefogás valódi erejére volt szükség ahhoz, hogy a személyi és a műszaki, valamint a pénzügyi feltételek egyidejűleg meglegyenek. Magyar Sándor a barátját, Endresz György főhadnagyot kérte föl az óceánátrepülés pilótájának, míg jómaga a navigátori feladatokat vállalta. A Magyar Aero Szövetség pedig hivatalosan is megbízta Endreszt az óceánátrepülés feladatának végrehajtásával, továbbá bekapcsolódott a műszaki és technikai előkészítés megszervezésébe.
Éppen jókor, ebben az időszakban lépett a színre a magyar szívű lord Rothermere angol sajtómágnás, aki tízezer dollár jutalmat ajánlott fel az eredményes óceánátrepülést végrehajtói számára, továbbá magára vállalta Endresz György és társai amerikai útjának költségeit. Továbbá elévülhetetlen érdeme, hogy az ő javaslatára kapta az óceánt átrepülő Lockheed Sirius típusú gép a Justice for Hungary, vagyis Igazságot Magyarországnak nevet.
Azonban még mindig hiányzott az óceán átrepülésére alkalmas gép megrendeléséhez szükséges összeg. Ennek előteremtése Szalay Emil nevéhez fűződik, aki az Egyesült Államokban korábban letelepedett húsipari szakmunkásból virsligyárat működtető nagyvállalkozóvá nőtte ki magát. A nemes cél érdekében föláldozta mintegy huszonötezer dollárnyi mozgósítható vagyonát.
Ma nagyítóval keresve sem találunk a gendermániás csőcselékbaloldal politikusai között olyant, aki vagyonának akár csak a töredékét is fölajánlaná valamilyen közösségi cél érdekében. Szalay mindent e célnak rendelt alá: a teljes vagyonát, rangját és becsületét. A valódi nemzeti érzés ékes bizonyítéka volt ez az adomány, így élete küldetéssé és szolgálattá nőtte ki magát. Ezzel a tettével magasra tette a mércét, olyan példa és minta ez, amely minket is kötelez. Két szót üzent és üzen ma is a Föld bármely pontján élő nemzeti- polgári, keresztény értékeket való magyarnak: összetartozunk és megmaradunk!
A történet szerint a készülődés hírére aztán egyszerre csak felbukkantak a segítők, jöttek hívás és könyörgés nélkül. A gyakorlati előkészítéshez szakemberek érkeztek: a legjobbak között számon tartott Bánhidi Antal mérnök és repülőgép-konstruktőr, sportrepülő, valamint Czapáry Jenő alezredes és Grosschmid István személyében, akik a Magyar Aero Szövetség részéről delegált szakértők voltak.
Tehát a nemzeti összetartozás már ezzel is diadalt aratott, együtt volt minden szükséges feltétel a sikerhez, és a bravúrt már ismerjük. A kanadai Új-Fundland-szigetének Harbour Grace városából Endreszék 1931. július 15-én nekivágtak az Atlanti-óceánnak, majd július 16-án, mintegy huszonhat órányi viszontagságos repülés után néhány kilométerrel Budapest előtt, Felcsút, Bicske és Szár határában, az üzemanyag-ellátás megszűnése miatt kényszerleszállást végrehajtva egy kukoricás szélén épségben földet értek.
Teljesítményük egyedülálló volt a maga nemében, annak ellenére, hogy huszadikként hajtottak végre sikeres óceánátrepülést. Három világrekordot is megdöntöttek. Először: 13 óra 50 perc alatt repülték át az Észak-Atlanti-óceánt, előttük 15 óra 48 perc volt a legjobb idő. Másodszor: az övék volt a legnagyobb átlagsebesség, 250 kilométer óránként. Harmadszor: Amerikából Európa belsejébe repülve olyan messzire, mint ők, senki sem jutott el ez idáig.
Ne legyenek kétségeink a felől, hogy készülődésük a nagy útra egyáltalán nem volt diadalmenet. Nemcsak az előttük tornyosuló technikai és anyagi nehézségek miatt, hanem még inkább az irigyeik keltette ellenséges nemzetközi hangulat okán. Ellenséges nemzetközi politikai hangulatnak most sem vagyunk híján.
Az UEFA-tól az unióig szégyenteljes támadásoknak vagyunk kitéve csupán csak azért, mert kitartunk gyermekeink védelme mellett, mert nem engedjük bevinni a genderpropagandát az óvodák és iskolák falai közé. Honnan veszik a bátorságot, hogy beleszóljanak gyermekeink nevelésének ügyébe, sőt még kisebbségvédelemből is kioktassanak bennünket?
Ugyanígy kitartunk amellett is, hogy a magyar ember csakis Isten, a haza, valamint a kedvese előtt hajlandó letérdelni. Ahogyan a lopott pénz égeti az ember zsebét, úgy nyugtalanítja a Nyugatot pusztán az a tény, hogy a magyar kormány Kárpát- medencei gazdasági és politikai súlya folyamatosan növekszik.
Ezért van az, hogy a súlyosan kisebbségi komplexusos Mark Rutte holland miniszterelnök térdre akarja kényszeríteni hazánkat. Miközben Rutte, ez az egykori kiugrott zongorista a magyar demokráciát félti, addig Hollandia az ő miniszterelnöksége alatt figyelmen kívül hagyott több népszavazási eredményt is.
Az utóbbi napokban arra kellett ráébrednünk, hogy Brüsszel politikai kettős mércéjének és arroganciájának nincs határa. Brüsszel ma már leplezetlenül egyértelművé teszi, hogy számára nem kívánatos az a folyamat, amely szerint a nemzetépítés korszaka zajlik a magyarság életében.
Endreszék egykor hazánkat képviselve számos iparilag és gazdaságilag jóval fejlettebb ország fiát utasították maguk mögé az óceánok légterét meghódító káprázatos versenyben. Közös örökösei vagyunk Endreszék világraszóló teljesítményének és mindannak, amit őseink itt, a Kárpát-medencében és világszerte a kultúra, a tudomány, a gazdaság és a sport területén letettek az asztalra. Legyünk büszkék rá, őrizzük meg, de mindenekelőtt tegyük hozzá a magunk részét is!
(A szerző kamarai jogtanácsos)