Miközben Kocsis Árpád a Mércén úgy fogalmaz: „A Jobbiknak nincs semmi keresnivalója az ellenzéki együttműködésben”, Mérő László a világhálón így áhítja a proletár szolidaritást: „Ha maradt még bennünk egy csöpp liberalizmus ebben a világban, akkor az egyetlen, amit ilyenkor tehetünk, hogy szolidaritásunkról biztosítjuk a Jobbikot.”
A küllemében kísértetiesen Marx Károlyhoz hasonlító „közgondolkodó” egész (rög)eszmerendszert állított fel, hogy vajon miért szavazták meg Jakabék a pedofilellenes törvényt. A legszebb, hogy nagy hevületében még azt is elismeri, szó sincs arról, hogy Kölcseyt vagy bárki más homoszexuális klasszikust valaki cenzúrázni akarna, amit persze minden józanul gondolkodó az első perctől tudott. S hogy ne legyen vége a mókának és a kacagásnak: a nagy megmondó ideája szerint az egész törvény a Jobbik miatt született (?), hogy ezzel is bomlasszák az ellenzéki egységet. Teljes a szellemi káosz.