Vélemény és vita
Waterloo
Fricska. Hát ilyen az, amikor két rendíthetetlen erkölcsi hérosz összecsap!
Jeles Molnár Gyula nyilatkozta: „2022-ben, ha és amennyiben megnyerem az előválasztást, ha és amennyiben megnyerem a nagy választást, akkor a DK-frakcióba fogok ülni.” Ám – tervei szerint – a szocialista párt tagja maradna. Ami egy sajátos elvhűség bizonysága: ugyebár volt ő még az MSZP elnöke is 2016 és 2018 között, úgy látszik, a nosztalgia nagy úr!
Némileg setétebbé teszi jellemrajzát, hogy azon párt színeiben indul majd a sajátjai (?) ellen, melynek vezére verte szét kisbaltával az utódpártot. Az áruló alkalmazza tehát az árulót, aki viszont egy kicsit az elárultak között maradna.
De nem marad, ugyanis Harangozó Tamás, a szocik lángpallosú képviselője kijelentette, hogy ezzel Molnár pályafutása véget ért az MSZP-ben. Ez meg nagyjából olyan, mintha valakit kizártak volna Napóleon seregéből – a waterlooi csata elején… Ha jól rémlik, ezek valamikor össze akarnak majd fogni!