Galsai Dániel

Vélemény és vita

Örkényi pillanatok

Fricska. Várom már ezt az ellenzéki előválasztást, mint kisgyerek a Mikulást, és mert mindig imádtam az örkényi abszurdot

A tegnapi nap egyperces novellája: „Visszalépteti a Momentum Berg Dánielt Tordai Bence javára – tette közzé videójában a párt a közösségi oldalán”. A Momentum – az amúgy aljas, olimpiaellenes kampányuk idején, s utána – viszonylagosan elfogadható szinten állt a közvélemény-kutatók szerint.

Most ott tartanak, hogy a haldokló MSZP által istápolt, nulla támogatottságú egylet botrányhősét futtatja a még úgy-ahogy ismert képviselőjük! Ellenfele a II.–III. kerületben a vérliberális Kálmán Olga, akit viszont a Jobbik istápol. Az egykori radikális párt amúgy már számos helyen összebútorozott Gyurcsányékkal, ott is, ahol akár a Momentumot is támogathatták volna. Micsoda összeborulások! Örkény ül a felhő szélén, és irigykedve bólint.

Kapcsolódó írásaink

Bogár László

Bogár László

Kis magyar pártológia

ĀA baloldali pártot legyártani se nagyon kellett, csak megtisztítani az utódpártot azoktól a nép-nemzeti erőktől, akik átlátták e hamis konstrukciót

Kondor Katalin

Kondor Katalin

Marad a jogálom

ĀBizony marad az álom, mert messze még a jogállam szerte a világon