Vélemény és vita
Gyáva csávó
A baloldal főcsávókája, Gyurcsány Ferenc bebillegett a parlamentbe, és ott szokásához híven ideges beszédet intézett a hallgatósághoz. Kissé ingerülten kezdte mondandóját
álláspont
Felháborodásának oka, hogy szerinte Orbán Viktor rádión keresztül üzenget neki, ahelyett, hogy szemtől szemben megküzdene vele. Miért nem kormányoz a Fidesz–KDNP, miért viselkednek ellenzékként és miért nem demokratikusak. Később, már írásban, legyávázta Orbán Viktort, amiért az nem volt a teremben, maga helyett „harmadrangú titkárait” küldte.
Akik, jegyezzük meg, klasszisokkal jobb politikusok, mint a DK-führer. Élénk gesztikulációval kísért felszólalása ezután arról szólt, hogy mi mindenben nem kérte ki a kormány a baloldal, illetve az érintettek véleményét, úgymint a kínai egyetem ügyében vagy a Budapest–Belgrád-vasútvonalat illetően.
Meglepő ez a felfokozott demokrataság a szemkilövetőtől. A kegyetlen rendőrterror óráiban, 2006-ban ő kivel egyeztetett? Kivel tanácskozott a lovasroham mikéntjéről? Vajon a mostanában Brüsszelből vezérelt kvótamánia már akkor is élt? Megszabták, hány kardlapütés, hány véres fejseb, hány földre tepert öregember és megvakított áldozat kell a megfeleléshez? Az ugyebár cseppet sem volt gyávaság.
Nem ócska gazember az, aki kormányfőként bebújik a rendőrsorfalak mögé, sunyi módon irányítja a háttérből a fegyveresek mozgását. Nem számító, gonosz politikai sakkozó, aki kiképzetlen vidéki kisrendőröket dob áldozatul az éppen az általa kirobbantott tévészékházostrom során. Nem, az demokrata. Mármint az ő szabályrendszerük szerint. Abban aztán nincsenek korlátok. A gátlástalanság liberális egyetemén megtanulták: a politikai-gazdasági hatalom megtartásáért és megszerzéséért mindent szabad.
Hazugsággal kérkedni Őszödön, trágáran jópofizni, embermilliókat életveszélyes adósságcsapdákba kényszeríteni, kiárusítani a nemzet vagyonát, aranyrudakat Bécsben eldugni, adócsaló ügyvédeket százmillókkal kitömni. És fenyegetőzni. Négyévente az ország népét felzaklatni gyűlöletkampányaikkal, rágalmaikkal és hisztérikus táveszméikkel – mindez helyes. Liberális. Most is ez folyik.
Összeállt a gyűlöletkórus, szivárványkoalíciónak becézik magukat. Az egykor konzervatív, keresztény elveket valló Jobbik belevegyült a baloldal zavarosába. Vezetőjük, bizonyos disznószemű Jakab Péter hetente előadja provokatív mutatványait, ordibál, fenyeget, mindenfélét mutogat, és gyalázkodik, néha jobban, mint irányítója és mestere, a bukott miniszterelnök.
A ripacspáros mellett ott rikácsol a párbeszédes Szabó Tímea a liberális továbbképzéseken beszerzett szemléltetőeszközeivel. Legutóbb egy tükröt akart átadni Orbán Viktornak, mondván, nézzen szembe „bűneivel”. Nem kellett volna fáradnia. Elég lett volna maga elé tartani azt a tükröt, és rémületében esetleg kiszalad a világból.
A baloldali színjáték primadonnája kétségtelenül Gyurcsányné Dobrev Klára. Aki titokban hattyú. Amikor leszáll a nép közé Brüsszelből vagy a szemlőhegyi családi fészekből, óriási hülyeségeket beszél. Például azt mondta, hogy rendkívüli módon büszke a férje őszödi beszédére.
Gratulálunk. Vécépucolóné büszke a vécére. Azt is állította, hogy 2006-ban több rendőr sebesült meg, mint a kedves ura által agyba-főbe veretett tüntetők tömege. Otromba hazugság ez is. Ahogy az az európai minimálbér, az európai egyesült államok ígérete, a nagy pénzosztások belengetése – bármi áron.
Gyalázatos beszéd, alattomos mellébeszélés, mérhetetlen durvaság és gátlástalanság jellemzi ezt a társaságot. A sarokba szorított veszett kutyafalka félelmének büdöse árad belőlük.
Na, ez a gyávaság.
(A szerző vezető szerkesztő)