Brüsszel sosem tanul

Bejárta a nemzetközi sajtót a hír, hogy Magyarország megvétózta az izraeli–palesztin konfliktussal kapcsolatos közös állásfoglalást. A magyar liberális médiában is megjelent olvasat szerint ez abszolút hallatlan, megint Magyarország tesz keresztbe az európai egységnek, pedig egyébként mekkora egyetértés van. Valóban kirívó magyar akadékoskodásról lenne szó? Természetesen nem.

Az Európai Unióban sokféle politikai döntéshez kell konszenzus, magyarul mindenkinek kell a hozzájárulása. Mivel nem ért mindig mindenki mindennel egyet, teljesen legitim módon élhet bármelyik tagállam a vétójogával. Ez nem különös magyar hobbi, hanem bevett gyakorlat, egy külpolitikai nyilatkozatnál nagyobb súllyal bíró kérdésekben is. Észak-Macedónia és Albánia csatlakozási tárgyalásait vagy éppen Románia és Bulgária schengeni tagságát nem általános ellenkezés, hanem egy-két tagállam makacs vétózása tartja például fel.

A magyar álláspont szerint az Izraelt bíráló, tűzszünetre felszólító állásfoglalás rendkívül egyoldalú, ráadásul semmit sem segít a kialakult helyzeten. A kormány nem először akadályoz meg ilyen hangvételű nyilatkozatot Izraellel kapcsolatban, és más hasonló esetekben is rendre kifejezi a nemtetszését. Szijjártó Péter külügyminiszter a mostani állásfoglalásával és a Kínának szánt bírálatokkal kapcsolatban is azt mondta, teljesen értelmetlen ilyen dokumentumokat megszavazni.

Ne legyen kétségünk, ha 27-ből 27 tagállam megszavazza az e heti állásfoglalást, az semmilyen irányba sem befolyásolta volna az izraeli–palesztin konfliktus alakulását, maximum rontja az unió és Izrael viszonyát.

Igencsak visszás, amikor az Európai Unió világpolitikát akar játszani, mert a nyilatkozatai egyszerűen súlytalanok. Nemcsak a kontinens versenyképessége, hanem nagypolitikai jelentősége is visszaesett napjainkra. Vajmi kevés beleszólása van például abba, miként alakulnak az események a közvetlen szomszédságában, legyen szó a Közel-Keletről, Észak-Afrikáról, a Keleti Partnerség országairól, Ukrajnáról.

Ott nem Európa, hanem más nagyhatalmak szavára figyelnek. Ez pedig azért baj, mert az unió közvetlen szomszédságának stabilitása kulcskérdés a biztonságunk szempontjából. Az Európai Unió nehezen tud erőt felmutatni, nemhogy a migrációs válságot nem volt képes mind a napi napig fenntarthatóan – vagy egyáltalán bárhogyan – kezelni, de a közös vakcinabeszerzésbe is beletört a bicskája, sőt, a közös „zöldigazolvánnyal” kapcsolatban se legyenek túl nagy reményeink. Az Európai Unió nem tudja megvédeni a külső határait, ez is nyilvánvaló, már csak abból is, hogy a héten sok ezer ember egyszerűen áttört Marokkóból a spanyol exklávéba, Ceutába.

Az uniós diplomácia tekintélyét mi sem jellemzi jobban, hogy előbb Josep Borrell főképviselőből csinálnak bolondot Moszkvában, majd Ankarában Ursula von der Leyen bizottsági elnöknek nem jut szék, a kínos helyzet miatt pedig még Charles Michelen, az Európai Tanács elnökén is végtelenszer elverik a port Brüsszelben, hiába kért bocsánatot óránként.

Ebből az alapállásból akarják előírni Izraelnek, Oroszországnak vagy Kínának, hogy mit csináljon?

A problémákat pedig a legszebb brüsszeli hagyományok szerint akarják megoldani: törjük le az ellenállást! Egyre több szó esik arról, hogy a konszenzusos döntéshozatalról át kell térni a többségire, adjunk még egy pofont a nemzeti szuverenitásnak. Valóban ez a migrációs katasztrófa és a Brexit tanulsága?

(A szerző főmunkatárs)