Vélemény és vita
Kaszára, magyar!
Fricska. Igazi múltidéző akcióba kezdett Óbuda-Békásmegyer baloldali vezetése!
A tökéletes retrofeeling „közösségi kaszálás” néven fut, állítólag önként csatlakoztak a fővárosi és a helyi önkormányzat munkatársai, sőt, a Főkert dolgozói is. Az önkéntességgel kapcsolatban vannak fenntartásaim – aligha hinném, hogy a derék hivatalnokok és a főállású kertészek honfiúi lelkesedésből áldoznák arra a szabadidejüket, amit amúgy az önkormányzatnak kellene megoldani. Hasonlóra már volt példa a magyar történelemben: kommunista szombatnak nevezték.
Az is „önkéntes” volt. A történetnek van egy izgalmasabb vonulata is. A III. kerületnek ugyanis szerződése van egy céggel, amelyik 72 milliárd plusz áfáért vállalta többek közt az ottani zöldfelületek rendben tartását. Elég izmos összeg. Úgy tűnik, ez is kevés. Karigeri szelleme belengi a főváros baloldalát.
Munka nincs, csak kommunikáció, minden pénz kevés, ha az összes tartalékot sikerült felélni, adjon a kormány! Ha éppen az sincs, jöjjenek az „önkéntesek”. Ó, azok a szép 50-es évek!