Vélemény és vita
Alkalmazott sunyiság
Fricska. Mérő László matekozott egyet a Telexen. Ami elvben nem is lenne baj, hiszen az ismert ballib megmondóember matematikus és pszichológus
A probléma az, hogy nem a másodfokú egyenletek megoldóképletének titkairól volt szó. Hanem elkezdte az „összefogósdi” nevű népszínmű előre várható második felvonását, melynek címe akár az is lehetne: Hogy lehet igazunk, akkor is, ha nincs? Dióhéjban: szerinte fennáll a veszély, hogy akár jobboldali szavazók is beszállnak a voksolásba, csak azért, hogy az esélyesebb jelöltet kifúrják.
Korunk liberális Bolyaija megoldást is talált a kínzó problémára. Szerinte nagyjából nyilvánossá kellene tenni a szavazást: minden körzetben függesszék ki, hogy ki szavazott, a helyiek úgyis ismerik egymást, így kiderül, kik a „kakukktojások”! Grandiózus idea! Név szerint listázni egy titkos szavazáson, egymás ellen uszítani a szomszédokat, kitalálni egy sunyi szisztémát, aztán, ha bukik a sóhivatal, a jobboldal nyakába varrni az egészet! Ez náluk az „alkalmazott matematika”, harminc éve.