Jerzy Targalski

Vélemény és vita

Minden másképp lesz

A lengyelek csak a kerekasztal formájában létrejött lengyel államot ismerik, vagyis azt a működésképtelen képződményt, a patológia egyfajta táptalaját, amely a mindennapi életben rendkívül hatékonyan sanyargatja az állampolgárokat (lásd: szájkosarak). Ne is csodálkozzunk, hogy a szuverenitás sokak számára nem jelent semmilyen értéket. Épp ellenkezőleg, a lengyelek nagy része a szuverenitás korlátozásában látja a hazai helyzet gyógyulásának reményét, amelyet maguk a lengyelek és politikai elitjeik is képtelennek bizonyultak véghez vinni.

A közvélemény-kutatások szerint a lengyelek többségének jelenlegi beleegyezése a szuverenitás további korlátozásába, cserébe a beígért pénzekért, melyeket majd a német vállalatok termékeire és szolgáltatásaira lehet fordítani, csalódást fog okozni, de majd csak néhány év múlva. Ugyanis hosszabb ideig tart a folyamat, míg az Európai Bizottság megszerzi a forrásokat.

Nem beszélve a „jogállamiság” feltételéről, azaz a Brüsszel által a szövetségi Európa összetartóerejeként megkövetelt ideológiai devianciák iránti engedelmességről, amely miatt a források esetleges kifizetése annyira későn fog megérkezni, hogy az már nem lesz hatással a jelenlegi gazdasági helyzetre. A szövetségi adók meghatározása azt jelenti, hogy ezen források elköltéséről az Európai Bizottság és annak bürokráciája fog dönteni.

A nemzeti kormányok, amennyiben egyáltalán dönthetnek majd bármilyen komolyabb dolgokról, azt kizárólag a helyi adók tekintetében tehetik meg. Épp azért fogják bevezetni a szövetségi adókat, hogy megerősítsék a központi (szövetségi) kormány hatalmát, amelyet nem az állampolgárok ellenőriznek és választanak meg.

Ezek a fejlemények rajzolódnak most ki, de hiszek benne, hogy a valóság más lesz, és az a központon, azaz a Berlinen és Brüsszelen belül zajló harcoktól fog függeni. Németország elég erős, hogy a lassú Közép-Európát és a Balkánt alárendelje magának, azonban túl gyenge ahhoz, hogy egész Európát leigázza. A birodalmakat a túlzabálás fojtogatja.

(A szerző a Gazeta Polska újságírója)

Kapcsolódó írásaink

Dippold Pál

Dippold Pál

Az átejtő

ĀÚgy párolgott el Fekete-Győr András hányaveti bátorsága a bíróság előtt, ahogyan csak a megfelelően ostoba és gyáva ifjoncok bátorsága szokott elillanni