Bán Károly

Vélemény és vita

Gyurcsány, a provokátor

Korózs Lajos, az álmentős videó készítője, ha tettét a nagy nyilvánosság előtt nem is bánta meg, és parlamenti bizottsági elnöki tisztéről sem mondott le, de legalább elhallgatott

álláspont

Sokan azt gondolták, az Egészségügyi Világszervezetnek a kínai Sinopharm-vakcinával kapcsolatos bejelentése után a hazai baloldal is pontot tesz a keleti vakcinákkal történő hergelés és oltásellenességük forgatókönyvének végére, ám az ellenzék vezető erejének tekintett Demokratikus Koalíció vezérkarának esze ágában sincs visszavonulót fújni.

Sőt, miközben az orosz vakcina ügyében egyre több uniós ország felülvizsgálta korábbi elutasító álláspontját s a globális egészségügyi világszervezet is hatékonynak és biztonságosnak minősítette a kínai vakcinát, mi több, a vesztegetéssel gyanúsított uniós egészségügyi biztosról kiderült, a nyugati vakcinagyártók érdekében hátráltatta a keleti vakcinák elfogadtatását, a Gyurcsány-párt újabb egészpályás letámadásba kezdett.

A magát kvízmesternek hívató bukott tévés, Vágó István még mindig azt szajkózza, semmi nem bizonyítja a kínai vakcina hatékonyságát, Gyurcsányné szerint pedig Orbán Viktor a magyarok életével rulettezik. A keleti vakcinák Dobrev Klára szerint hatástalanok, Zuschlag János egykori szobatársa, a hírhedt szocialista közpénzlenyúlás időszakában fiktív egyesületet működtető, a büntetőeljárásból kimosdatott Arató Gergely pedig magát a kormányt vádolja oltásellenességgel, amiért nem lehet mindegyik oltóanyagra időpontot foglalni.

A hab az ellenzéki tortán az, hogy a magát baloldalinak hazudó DK „hőse”, a korábban adócsalásért már elítélt, jelenleg pedig a költségvetés hatmilliárdos fosztogatásával, gazdasági csalással és a jó ég tudja, hány rendbeli, a számrendszerben a végtelenhez közelítő bűncselekménnyel vádolt és gyanúsított Czeglédy Csaba bevetése az oltásellehetetlenítő kampányba.

Az önkormányzati szerződésekkel kistafírozott, felfüggesztett ügyvéd–bűnöző hétfőn polgári engedetlenségre buzdította közösségi oldalán a védettségi igazolvánnyal nem rendelkezőket, akik szerinte „másodrendű állampolgárok saját hazájukban”, és akiknek az állam durván korlátozza a szabadságjogaikat.

Ha valaki számára nem lenne világos, mire játszik Gyurcsány Ferenc bukott miniszterelnök, afféle DK-s nyomulással feltuningolva: a járvány elhúzására. Hogy őszre beköszönthessen az általuk áhított negyedik hulláma a koronavírus-járványnak – választási esélyeiket javítandó. Ahhoz ugyanis, hogy elérjük a nyájimmunitást, minimum hat-hétmillió felnőtt embernek kell beadni az oltást. Ez a szám a kormány vakcinabeszerzési szerződései alapján a nyár elejére megvalósítható lenne az oltások teljes portfóliójának felhasználásával, amelyekkel zajlik az oltás.

Erről szól a baloldal „hősének”, az adóbűnöző gazdasági csalónak most bevetett javaslata. A nagyjából kiérdemelt tizenöt év fegyházbüntetéssel fenyegetett Czeglédy – aki a Gyurcsány vezette baloldal esetleges választási győzelmétől reméli trükkös rehabilitációját – arra buzdít, a védettségi igazolvánnyal nem rendelkezők tömegével próbáljanak bejutni olyan helyekre, ahová a kormányrendelet szerint nem mehetnének, aztán dokumentálják a „jogsértést” – értsd: a jogszabály betartását – videózással, panaszkönyvi bejegyzéssel, és forduljanak tömegesen az Alapvető Jogok Biztosához.

Mondhatnánk erre: Gyurcsány ezt is jól kifundálta, igazán leleményes.

Viszont vannak jogállami eszközök arra, hogy ezek a gátlástalan gazemberek féktelen hataloméhségükben ne játszadozhassanak tömegesen emberek életével.

(A szerző újságíró)

Kapcsolódó írásaink

Rab Irén

Rab Irén

A varázsló pálcája

ĀVilágviszonylatban Magyarországon a legmagasabb a halálozási ráta, sajnálkozik a német hírportál