Vélemény és vita
Erős szövetség nehéz időkre
Visszajátszás. A Visegrádi Csoporton belül jelenleg minden területen, gazdasági, politikai, kereskedelmi és társadalmi téren is jól alakul az együttműködés
Az utóbbi hetekben megvalósult számos közös esemény, valamint Lengyelország, Csehország, Szlovákia és Magyarország vezetőinek elhangzott szavai igazolják, hogy az idén harmincéves fennállását ünneplő Visegrádi Csoport Közép-
Európa kulcsfontosságú szövetsége, amely jelentős hatással van a régió fejlődésére. A V4 csoport egy közös hangot is jelent az Európai Unió fórumán, amivel Brüsszelnek is számolnia kell.
Az évfordulós ünnepségek legfontosabb eseménye a február közepén a krakkói Királyi Palotában megrendezett V4-miniszterelnöki csúcs volt. A találkozó során a vezetők összefoglalták a Visegrádi Csoport három évtizedes együttműködésének eredményeit. Találóan fogalmazott a lengyel kormányfő, Mateusz Morawiecki, aki azt mondta, hogy a Visegrádi Csoport egy történet „az egységről, az európai egységről, a megerősödésről és az újabb nagy ambíciókról”.
Amikor a magyarországi Visegrádon 1991-ben életre hívták a V4 szövetséget, Európa teljesen más helyzetben volt, mint most. Épp csak véget ért az úgynevezett hidegháború, az évek után a függetlenségüket visszanyerő, korábban a „vasfüggöny” mögött lévő országok pedig kezdték kiszélesíteni lehetőségeiket. Sorsfordító pillanatnak számított az 1999-es év, amikor Lengyelországgal együtt Csehország és Magyarország is csatlakozott a NATO-hoz. Öt évvel később Szlovákia is a szövetség tagja lett. A következő években is folytatódott az együttműködés a nemzetközi porondon.
Helyesen mutatott rá a lengyel miniszterelnök, Mateusz Morawiecki, hogy a Visegrádi Csoport az utóbbi öt évben erősebb és egységesebb lett, mint korábban volt. Mindez a Kelet-Közép-Európa számára fontos ügyekben folytatott közös politika és a közös álláspont eredménye. A V4-ek közös álláspontja az Európai Unió fórumán, főleg a migrációs válság vagy legutóbb az uniós költségvetés formája és elvei ügyében bebizonyították, hogy a V4-országok megérdemlik és joguk is van hozzá, hogy egyenrangúan és igazságosan kezeljék őket, az erősebb államok és az uniós döntéshozók akaratának ráerőltetése nélkül.
A Visegrádi Csoporton belül jelenleg minden területen, gazdasági, politikai, kereskedelmi és társadalmi téren is jól alakul az együttműködés. Ehhez jönnek még a jelenlegi geopolitikai helyzetben különlegesen fontos védelmi kérdések is.
A stratégiai fegyverek használatában szerzett tapasztalatok megosztása terén Lengyelország támogatásáról biztosította Magyarországot.
A V4-en belül közösen védjük a kiberbiztonságot is, folyamatos beruházásokkal támogatva ezt a szektort.
Számos szakértő szerint a Visegrádi Csoport országai az európai gazdasági fejlődés sajátos motorját alkotják. Ebben közrejátszik például a GDP gyors növekedése, az alacsony munkanélküliség vagy a beruházási csomag. Még jobb lenne a helyzet, ha nem jön közbe a koronavírus-világjárvány.
A V4-országok, hasonlóan az egész világhoz, most erre a témára koncentrálnak. Lengyelország deklarálta segítségét szövetségesei számára. Csehországban, ahol a fertőzések magas számával és a megtelt kórházakkal kapcsolatban drámai helyzet alakult ki, a lengyel kormány felajánlotta, hogy átveszi a betegek egy részét. Ne feledjük azonban, hogy a Covid–19-pandémia az egészségügyön messze túlmutató következményeket von maga után. Ezért különösen fontos az együttműködés és a közös projektek folytatása, hogy fenntartsuk az eddig elért sikereket, melyekből a V4 csoporton belül nincs hiány.
Az emlékezetes krakkói csúcstalálkozón a miniszterelnökök deklarálták a szoros együttműködést a közös érdekeket alkotó területeken, az unión belüli közös álláspontok kidolgozásával. Ne feledjük, hogy a párbeszédek politikájával lehet pozitív eredményeket elérni, nem pedig az utasítások és az erőszakos akaratérvényesítés által.
A Visegrádi Csoport fennállásának harmincadik évfordulója alkalmából kívánjuk magunknak, hogy erről a brüsszeli uniós bürokraták se feledkezzenek meg. A partnerség és együttműködés a Visegrádi Csoporttal nemcsak a csoportot alkotó országok, de az egész uniós közösség érdekeit is szolgálja.
(A szerző újságíró, Gazeta Polska)