Vélemény és vita
Spéci lottó
Fricska. Úgy érzem, mintha mázsás teher zuhant volna le törékenynek éppen nem nevezhető vállamról!
Az ATV Egyenes beszéd című műsorában Gyurcsányné Dobrev Klára azt mondta, még soha nem állt ilyen közel a döntéshez. „Kérdezze meg tőlem pár hét múlva” – jelentette ki arra válaszolva, mikor lehet megtudni, hogy indul-e az előválasztáson. Tehát már csak néhányat kell aludnunk ahhoz, hogy megtudjuk azt, amit amúgy már minden józan ember régen tud. Jön Klára, jobbra indexel és közben balról előz, szánalmas vetélytársai pedig ámuldozhatnak egy jót, mint amikor Grísa először járt Moszkvában.
Az a legviccesebb, hogy a belterjes ballib közvélemény-kutakodók szerint jelenleg Jakab Péter vezet ezen a komikus viadalon. De tegye föl a kezét, aki szerint a pesti liberális értelmiség támogatná a Jobbik mocskos szájú, krumplizsákos, hatmilliós elnökét, akit egy háztömbbizalmi választáson sem lehet elindítani. Marad tehát Gyurcsányné. Aki most egy olyan egyedi lottójátékon nyerhet, ahol neki öt számból kell ötöt eltalálni.