Őry Mariann

Vélemény és vita

Hitványak szövetsége

Évek kellettek hozzá, de végre mindenki számára nyilvánvalóvá vált, hogy az uniós liberálisok a változatosság kedvéért ismét hazudtak

álláspont

Kezdetektől fogva lerítt persze róluk, hogy a jogállamiság nem mint univerzális érték foglalkoztatja őket, hanem politikai furkósbotként akarják használni a konzervatív, jobboldali kormányok ellen.

Öt évvel ezelőtt egy őszi plenáris ülésen az Európai Parlament elfogadott egy jelentést, amely szerint a demokrácia, jogállamiság és az alapjogok vélt sérelme kapcsán végzett „tűzoltómunka” helyett kötelező erejű mechanizmus révén, éves jelentésekben kellene megvizsgálni a tagállamok helyzetét.

A liberálisok azzal érveltek, hogy az alapszerződés hetes cikkelye szerinti mechanizmus nem elég, mert egyedi esetekben, ad hoc módon vizsgál országokat. Ehelyett azt javasolták, hogy az Európai Bizottság egy független testületre támaszkodva világos, bizonyítékokon alapuló és politikai befolyástól mentes kritériumok alapján készítsen rendszeres éves jelentést és országspecifikus ajánlásokat.

A jelentés szerzője nem más volt, mint a holland liberális Sophie in’t Veld. Mint tudjuk, a terv meg is valósult: 2019-ben még a Juncker-bizottság döntött arról, hogy ezentúl minden tagállamot folyamatos jogállamisági monitoring alá helyeznek. Az első országjelentéseket tavaly szeptemberben publikálta az immár Ursula von der Leyen vezette bizottság.

Gál Kinga tapasztalt fideszes EP-képviselő idejében, öt évvel ezelőtt figyelmeztetett, semmi jóra nem vezet majd ez a monitoring. Már a jelentés vitájában arról beszélt, hogy amíg nincs a jogállamiság fogalmának egy objektív, konszenzussal elfogadott meghatározása, addig bármilyen jogállamisági mechanizmus az épp aktuális pártpolitikai játszmák részét fogja képezni, kettős mérce táptalaja lesz.

Természetesen igaza lett, hiszen tavaly ősszel a hazánkról szóló jelentést nem véletlenül nevezte abszurdnak és valótlannak Varga Judit igazságügyi miniszter. A jelentés koncepciója és módszertana elhibázott, forrásai kiegyensúlyozatlanok, tartalma megalapozatlan – mondta. Varga Soros-jelentésnek is nevezte a dokumentumot, nem ok nélkül, hiszen a bizottság által hivatkozott tizenkét NGO-ból tizenegy kapott az elmúlt években pénzügyi támogatást a Soros-féle Nyílt Társadalom Alapítványoktól.

Lehetett tudni ezt is előre, hiszen hosszú évek óta bevett gyakorlat, hogy ugyanazok a szervezetek hivatkozzák körbe egymást, és rájuk hivatkoznak az EU és az Európa Tanács jelentései is.

A jogállamisági monitoring története már a fentiek alapján is nagyon tanulságos, de slusszpoén is van, ami ráadásul pont Sophie in’t Veldtől származik. „A lengyel és magyar kormányokkal kapcsolatos aggályok nem jogi, hanem politikai természetűek. Így egy technokrata, jogi válasz nem oldja meg a helyzetet. Politikai válaszra van szükség” – írta múlt héten a Twitteren.

Ez azért igazán parádés! Az európai balliberálisok és magyarországi szövetségeseik magasról tesznek a jogállamiságra. Nyíltan zsarolnak szuverén tagállamokat, az EP megfenyegeti az uniós bíróságot is, hogy kedve szerint ítéljen, Vera Jourová liberális EU-biztos a tagállamok és saját testülete döntését is megkerülné, csak hogy végre „kiéheztesse” Magyarországot és Lengyelországot, ahogy a német szocialista Katarina Barley hírhedt mondása szól.

A magyarországi baloldal szerepe ebben még a többieknél is sokkal hitványabb, hiszen oltásellenes kampányuk, folyamatos szabotázsakcióik és heccelésük is mind arról szól, hogy ártsanak a hazájuknak, hátha ebből ők profitálnak.

(A szerző főmunkatárs)

Kapcsolódó írásaink

László Tamás

László Tamás

A gyűlöletvírus

ĀOrbán Viktor miniszerelnök mondta egy rádióinterjúban, hogy a parlamentben sistergett körülötte a gyűlölet az ellenzéki felszólalók részéről szóban (bár inkább üvöltözésben) és gesztusokban egyaránt

Bogár László

Bogár László

Kína mint új világbirodalom?

ĀA külügyminiszteri szintű alaszkai tárgyalás Kína és az Amerikai Egyesült Államok között akár szokványos diplomáciai aktus is lehetett volna, de aztán mégis egészen más irányba fordult, mint ahogy az eredeti forgatókönyv vélhetőleg feltételezte

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom