Dippold Pál

Vélemény és vita

Oltásellenes kommandó

A világot, így hazánkat is újból elárasztó újbolsevik csürhe ismét valódi lételemében lubickolhat. A tagadásban

álláspont

Mindazok, akik nem azt és nem úgy gondolják a világról, mint ők, szerintük hülyék. Ennek a szónak liberális változatsait tuszkolják az agyakba: kirekesztő, rasszista, nacionalista, fasiszta, náci, diktatórikus, banánköztársasági és jogállamellenes. Hogy ez utóbbi mit is jelent, azt a derék álproletárok sem tudják. Jól hangzik, és légycsapóként lehet ütögetni ezzel a gumifogalommal a másként gondolkodók fejét. Érdekes, a szocializmusban éppen ezek a mára piros egyenruhából szivárványszínűbe átöltözött alakok nevezték magukat így.

Az 1968-as, hippinek álcázott anarchista, szélsőbaloldali eszmehordozóik ugyanazt hitték, merték és tették, mint elődeik a francia forradalomtól kezdve és azok utódai a 20. század végétől. Igaz, Robespierre és Fekete-Győr András küllemükben különböznek, ám az a gyilkos tagadás, amivel megmérgezik szűkebb és tágabb környezetüket, nemcsak hogy hasonló, hanem ugyanaz. A francia forradalmár esetleg annyival lehetett jobb helyzetben, hogy neki nem volt megyei tanácselnök a nagypapája.

A Momentum cingár elnöke leszámolásra készül. Még az ő köreikben is meglepő tájékozatlanságról tanúságot téve támadja a kormányt. Vádaskodik, szövetségeseihez hasonlóan hazudik és fenyegetőzik. A csapatára kiosztott szerep elsősorban a Magyarországot tíz év óta határozottan irányító és vitathatatlan sikerekre vezető kormány elleni, külföldről irányított támadásokra épül. Brüsszelbe kiküldött hölgyprovokátorai, Donáth Anna és Cseh Katalin kiérdemelték a hivatásos hazaárulói címet.

A koronavírus-járvány elleni védekezésben egyre nyilvánvalóbban kudarcos európai uniós politikát szolgálják hazájuk érdekei ellenében az újbolsevik különítményesek más figurái is. Már mindenki tudja, hogy a halálos kór terjedésének megállítását kizárólag az ellenszérum beadása jelentheti. Az újbolsevikok oltásellenesek. Próbálják kimagyarázni ugyan, hogy ők lényegében nem azok, csupán bizonyos vakcinák használatát ellenzik, és hát micsoda csődje ez a kormánynak, hogy nem választhatnak a polgárok szabadon a Magyarországon elérhető szérumok között.

És különben is, a kínai és az orosz ellenanyagok nem jók. Mégpedig azért, mert az Európai Unió még nem engedélyezte használatukat, miközben ez amúgy nemzeti hatáskör. Az cseppet sem érdekli őket, hogy ami nincs, azzal nem lehet oltani. Márpedig Brüsszel alaposan elrontotta a vakcinabeszerzés és -szétosztás ügyét is. Ha csupán azokra az ellenanyagokra várnánk, amelyek onnan jönnek, akkora bajban lennénk, mint Európa legnagyobb része.

A kommunizmus 20. századi százmillió áldozata sem elég utódaik mérhetetlenül gonosz tevékenységének felismeréséhez. Még ma is telehazudhatnak országot-világot bármiféle következmény nélkül. Mármint nekik nem származik káruk a tagadásaikból, gátlástalanságukból és összehangolt akcióikból.

Dobrev Klára pökhendi magabiztossággal hurcolta szét a koronavírust az országban, és hazudhatta bele a kamerákba, hogy mindenhol betartották az óvintézkedéseket, maszkban tárgyaltak, és különben is, ők pontosan tudják, mit kell tenni. Az már nem érdekelte, hogy az internetes közösségi oldalak teli voltak az országjáráson készült fényképekkel, ezeken Gyurcsányné meghitt közelségben, maszk nélkül társalog elvtársai­val, köztük a köztörvényes bűncselekménye miatt elítélt Gyurcsány-ügyvéd haverral, Czeglédy Csabával.

A világot elárasztó újbolsevik csürhe felelőtlensége határtalan. Áldozataik száma, ha nem vigyázunk, vírusügyi hazugságaik miatt tovább nőhet.

(A szerző vezető szerkesztő)

Kapcsolódó írásaink

Galsai Dániel

Galsai Dániel

Múltidéző

ĀFricska. Szerintem Fekete-Győr András egy bántóan tehetségtelen és jellemtelen politikus, aki álszent és populista demagógiával mászott fel a közélet uborkafájára

Alvincz József

Alvincz József

Az Európai Néppárt a Sátán árnyékában

ĀA keresztény eszmeiség és kultúra tönkretételére a nemzetközi balliberális erők ostor gyanánt a migráció elősegítésével az iszlámot is felhasználják