Vélemény és vita
Rongyemberek
A magyar baloldalról, ahogy múlnak a napok, egyre bizonyosabbá válik, hogy a halál kultúráját szolgálja
álláspont
Az Európában egyeduralomra törő szélsőliberális politikai eszmerendszer hazai képviselői hűségesen kiszolgálják a gyilkos szellemi terrort. A világban háborús helyzet van. A koronavírus-járvány háborút jelent. A pusztító kór támad, az emberek védekezni próbálnak. Egy éve harcolunk. Veszteségeink csökkentésére, az emberi életek megóvására egyetlen fegyverünk lehet: a vakcina.
Az a gazdasági-politikai szövetség, amelybe 2004-ben beléptünk, sorra veszíti el a csatákat. Az Európai Unió szérumbeszerzési gyakorlata csúfosan megbukott. Nemhogy elegendő, hanem szégyenletesen kis mennyiségben tud a brüsszeli bürokrácia életmentő oltóanyagokat beszerezni tagországainak. A járványnak egyre több az áldozata, egyre nagyobbak a gazdasági veszteségek, így az életunt liberális mozgásmódot megelégelők jól érthető önvédelmi megfontolásokból önálló utakat kerestek.
Találtak is, mint Magyarország, az orosz és a kínai szérumpiacon. Belátható időn belül hatmillió adag, azaz hárommillió embernek elegendő vakcinát tudunk vásárolni az unión kívülről. Hiszen az uniós központból akadozva és roppant kis mennyiségben érkezik hozzánk a koronavírus ellenszere.
Mit lépnek erre a magyar balliberálisok? Örülnek annak, hogy esély nyílt sok-sok ember életének megmentésére? Hogy a gazdaság újraindításának lehetősége sokkal közelebb van, mint eddig? Nem. Ez a magát egyesült ellenzéknek nevező, szivárványszínű vödörben fodrozódó moslékkoalíció fanyalog. Keresztbe tesz. Álhírekkel bizonytalanítja el az embereket. Hazudnak. Idióta kiáltványokat fogalmaznak meg, mint például Gyurcsány, a bukott miniszterelnök alakulata, a Demokratikus Koalíció arról, hogy csak azokat a vakcinákat lehet használni hazánkban, amelyeket az Európai Gyógyszerügynökség engedélyezett.
Hazug állításokkal minősítik az orosz és a kínai szérumokat, miszerint ezeket az EU még nem vizsgálta meg, ezért megbízhatatlanok. Az persze a halálkultúra harcosainak nem számít, hogy több tízmillió embert védtek már meg ezekkel szerte a világban, hogy kínai medicinát használnak a dúsgazdag arabok, meg a kevésbé tehetős szerbek és brazilok. Az sem érdekes, hogy az orosz vakcina engedélyezéséért Angela Merkel is szót emelt. Nem. Nem és nem. Dübörög a balliberális halálkampány.
Pofátlanságuk határtalan. Az álhírgyártásban még odáig is eljutottak, hogy azt hazudták, Orbán Viktor és Szijjártó Péter dönt arról, hogy milyen és mennyi vakcinát vásároljon az ország. Ennél ostobább vádat talán még Kunhalmi Ágnes sem agyalhatott volna ki. A magyar kormány az operatív törzsbe összehívott szakemberek tanácsai alapján dönt a koronavírus-járvánnyal összefüggő ügyekben. Teszi mindezt nyíltan, ha kell, napról napra és hétről hétre aprólékosan, mindenki számára érthető módon elmagyarázva, hogy mit és miért csinál.
Hát nem jut el ezeknek a hatalomvágytól meghülyült balliberálisoknak az agyába, hogy hiába követelnek oltási tervet, meg egyáltalán vakcinációt, ha éppen az Európai Unió körülményeskedése miatt magyarázat mindig van, de vakcina nincs?
Belátható időn belül tehát itt lehet Magyarországon hárommillió ember számára a szakemberek szerint jó minőségű, hatékony kínai és orosz vakcina. Miféle torzlelkűség vihet rá bárkit is arra, hogy ellenük kampányoljon?
Arról aztán meg most ne is nagyon beszéljünk, hogy a halálkultúra zsoldosai úgy szítják az oltásellenességet, hogy közben suttyomban oltakoznak, mint a DK-s László Imre újbudai polgármester, vagy gyöngyösi kollégája feleségestül.
(A szerző vezető szerkesztő)