Brém-Nagy Ferenc

Vélemény és vita

Szivarfüstös hátsó szobákban

Egyszer egy ismerősöm azt mondta, a szivar a depresszió ellentéte: a depresszió rossz. Ennek analógiájára, az utóbbi hónapokat elnézve azt mondhatjuk, a politika az ellenzék ellentéte: a politika felelősség

álláspont

Napok óta folyton eszembe jutnak a Momentum elnökének szavai, amelyeket Fekete-Győr András a Face­book-oldalán tett közzé, hogy aztán megjelenjenek-elhangozzanak a szabadságában magát éppen megroppantottnak érző és/vagy mutató magyar médiavilág számtalan orgánumában, felületén és adásában. Ezek szerint, idézem: „Az ellenzék közös jelöltjeit nem szivarfüstös hátsó szobákban, hanem a választók bevonásával kell demokratikusan kiválasztani.” Azért érdemes figyelni a demagóg mondatokra, mert síkká laposítják a térbeli világot, egyszerűnek láttatják a létezést, annak összes, sok szállal összefűződő, rengeteg árnyalattal és olvasattal bíró aspektusát. Mit lehet kezdeni egy fiatal párt ifjú elnökének ezzel a kijelentésével?

Beszélhetnénk talán a szivar alapját jelentő növényről. Javasolhatnám, olvasson Mikszáthot, itt-ott rátalálhat passzusokra dohányról, dohánytermesztési jogról. Felidézhetnék régi, nyírségi dohányföldeket, a harmatot a roppanva törő, puha leveleken, a ragacsos, barna-fekete dohányzsírt, az ízét a szájban, ami a kézbe fogott zsíros kenyérről került oda, és aki érezte egyszer mély, átható keserűségét, az sosem felejti el; meg hodályokat, szalmán ülő, szapora kézzel dohányt fűző asszonyok nevetős, pajkos beszélgetését, azt, ahogyan az építmények lassan megteltek pórékkal, majd hónapok alatt lassan megszáradtak a levegőn, nyers, éles illatuk lekerekedett, megpuhult, hogy késő ősszel aztán lehessen csomózni és leadni. Mit jelentett ez? Mikszáth korában pont azt, amit a hetvenes évek elején-közepén és amit gyaníthatóan ma is: nehéz munkával megszerezhető pénzt, amiből el lehetett/lehet tartani a családot. Beszélhetnénk a szivarról is, ízről, aromáról, a szakértelemről, ami az elkészítéséhez szükséges, a seco, ligero és volado levelek keveréséről, kézi és gépi sodrásról, beszélhetnénk életformáról is, amihez hozzátartozott a szivarszoba, benne csupa nem létszükségleti dologgal, képekkel, könyvekkel például. És igen, beszélhetnénk a szenvedélyről is, ami a szivarhoz pont úgy hozzátartozik, mint mindenhez, amit az ember komolyan vesz, komolyan végez, köztük természetesen a politikához is.

Szóval sok mindenről lehetne beszélni, ám az, hogy Fekete-Győr pont ezt a mondatot találta alkalmasnak, hogy az egyesült ellenzék által követendő eljárást megvilágítsa, érdekesen árulkodó. A mögöttünk hagyott három évtizedben elég tapasztalatot szerezhettünk az alaptalan, pusztán a politikai ellenfelet megbélyegezni akaró mondások terén, ez a kijelentés is elfér a huszonhárommillió román bejövetelével riogató, a Kövér László kiforgatott beszéde kapcsán felépített jajongó vagy a nem túl régi, „Fizessenek a gazdagok!” típusú üzenetek sorában. De vajon hogyan sikerült a legújabb politikai párt elnökének rátalálni vagy előhívni valahonnan mélyről a kommunista propaganda egyik alapvető toposzát: a szivarozó burzsuj kapitalista versus a kizsákmányolt munkás. Ha jóindulatú akarok lenni, azt mondom, meggondolatlan, felszínes véleménynyilvánítás, a harc heve, bár ehhez azért hozzá tartozik, hogy egy politikustól elvárható a pontos fogalmazás, amiképp hevületének uralása is. Igazából azt gondolom, a példa azt mutatja, egyelőre hurcoljuk magunkkal a kommunizmus magatartásmintáit, amelyek időről időre megmutatják magukat. Elég talán a nagy hanggal a politika egészének megváltoztatását hangoztatva nekiinduló mozgalmak útjára gondolni, mára mindegyik betagozódott Gyurcsány Ferenc baromfiudvarába.

Egyszer egy ismerősöm azt mondta, a szivar a depresszió ellentéte: a depresszió rossz. Ennek analógiájára, az utóbbi hónapokat elnézve azt mondhatjuk, a politika az ellenzék ellentéte: a politika felelősség.

(A szerző lapszerkesztő)

Kapcsolódó írásaink

Kő András

Kő András

Jelzők

ĀA karácsony és az új esztendő a jókívánságok ideje is. A földi halandó ilyenkor néhány szóban megfogalmazza, mit kíván embertársának

Szerencsés Károly

Szerencsés Károly

Új bolygórend

ĀA híres és hírhedt történelmi személyiségek élete, jelleme, tulajdonságai mindig vonzották az emberek fantáziáját