Nevezett „független” lelkész (az ellenzéki tüntetések és egyéb megnyilvánulások állandó szereplője) ugyanis így panaszkodott az Euronewsnak: „Orbán Viktor miniszterelnök személyes hadjáratot folytat ellenem.” Eszembe jut a régi latin mondás: „Aquila non captat muscas!” – azaz, a sas nem kapkod legyek után. Persze ez elsőre gonosz jobboldali elfogultságnak látszódik, ezért segítségül vettem a mindentudó internetet. Nos, tegye föl a kezét az a kedves olvasó, aki a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség tagja, vagy legalább ismer olyan embert, aki hallott valakiről, aki Iványi híve! Nincs jelentkező? Az interneten kutakodva ugyanis megállapítható, hogy támogatói körük még a tízezret se éri el – és ezek természetesen nem mind hívők. Ennek dacára – ezt már az Index bogarászta ki – 2010 óta több mint kétmilliárd forint pluszpénzhez jutottak, a kötelezőn felül. Így működik egy pszeudo-balliberális egyház. Istennél a megbocsájtás.
Kapcsolódó írásaink
Rab Irén
Mire kötelez a katonai eskü?
Ā„Felszámolják a Bundeswehr utolsó elit, még német egységeit, hogy aztán, figyelembe véve az összes előírt másságkvótát, állásközvetítőkön keresztül toborozzanak katonákat”
Nagy Dóra
Levelet kaptam
ĀHajlamosak vagyunk ebben a felgyorsult, az embereket egymástól elszakítani akaró, arctalanná tévő világban arra, hogy fogékonnyá váljunk a rosszra és a bizalmatlanságra