Dippold Pál

Vélemény és vita

Önkukkolók

A Jobbik nevet viselő, mára nyilvánvalóan teljesen baloldalivá váló pártalakulat elnöke, a disznószemű Jakab Péter egyre inkább belecsavarodik a borsodi időközi választás saját maga csinálta bonyodalmaiba. Először is hazudik. Folyamatosan

álláspont

Azt állítja, hogy a kormánypártok lehetetlenné akarják tenni jelöltjük, a termetes, kifejezetten náci jellegű Bíró László indulását a parlamenti székért. A Jobbik jogismeret híján ugyanis szabálytalanul nevezte be a versenybe emberét. Hagyjuk most az előtörténet részleteit, a végeredmény a fontos, a Kúria állásfoglalása szerint sem szerepelhet a Bírót támogató úgynevezett baloldali összefogás tagjai között anya-, vagy manapság már ki tudja, apapártja, a Jobbik. Ez azonban egyáltalán nem jelenti azt, hogy az illető ne mérethetné meg magát az októberi voksoláson. Annyi történik csupán, hogy a disznószemű ember őrületes erőfeszítései ellenére sem szerepelhet pártja neve és – amúgy mocskos módon meggyalázott – logója a nemzetiszocialista forma Bíró kampányában.

Nem lenne túl izgalmas történet ez, ha nem figyelné dermedten a magára valamit is adó és gondolkodni is hajlandó baloldaliak tömege is. Mert hiszen miként lehet az, hogy az évtizedek óta a másság tiszteletét, az idegen szép jelszavát skandáló, óriásian migráns­barát baloldal összes pártja ott kussol a nyíltan antiszemita Jakab-barát jobbikos jelölt terjedelmes árnyékában? Antiszemita lenne a baloldal? Ez még idősödő ikonjuk, a híres tégéem, azaz Tamás Gáspár Miklós kolozsvári anarcho-marxista filozófusnak is sok. Nem érti, miért nem léptetik vissza elvbarátai a jobbikos figurát.

Ezen amúgy nincs mit nagyon csodálkozni, korábban Zuschlag János is viccelődött a holokauszttal, meg Gyurcsány is a gázrezsóval. Van tehát balos antiszemitizmus, nem kicsit, nagyon.

A korábban magát jobboldalinak hazudó Jobbikban pedig egyenesen sikkes volt zsidózni. Bíró László Budapestet Judapestnek nevezte, a pajeszos izraelieket meg tetűcsúszdásoknak. Rasszistának, antiszemitának lenni tehát a baloldali összefogásnak nevezett gyűlöletkommandóban egyenesen dicsőséget jelentett. Rasz-szizmus egészen különös formákban is megjelent arrafelé. Pár nappal az Amerikában kirobbanó BLM, azaz a fekete életek számítanak mozgalom pusztító rohamai előtt Niedermüller Péter DK-s polgármester rasszista gyűlöletbeszédben kelt ki saját népe, saját rassza, a fehér, heteroszexuális, keresztény emberek ellen. A fajgyűlölet tehát az egyesült baloldalon szinte kötelező.

Az antiszemitizmust viszont a magyar törvények erősen tiltják. A balliberális, mindent szabad vezetésű fővárosban ellenben úgy tűnik vicces férfiak, nők és a szivárvány minden színében pompázó egyéb társadalmi nemű lények intézkednek zsidóvédelmileg: a Fővárosi Közgyűlés határozatot hozott például arról, hogy bekamerázzák a Duna-parti holokauszt-emlékmű környékét, hogy így védjék meg azt az antiszemita támadásoktól. Az a baloldali összefogás döntött erről, amelyikben ott ülnek a korábban kifejezetten antiszemita Jobbik képviselői. Megszavazták tehát, hogy kamerákkal figyelik lényegében önmagukat. A szexuális perverziókban is otthonosan mozgó liberálisok létrehozták az önkukkolás intézményét. Meglesik magukat, amint esetleg újra beleköpködnek a vascipőkbe, mint tette azt Kulcsár Gergely jobbikos politikus annak idején.

A józan többség egyre nagyobb megdöbbenéssel nézi ezt az őrületes balliberális mutatványsort. Nem igazán értik, hogy folyamatos gyűlöletkampányaikkal miért mocskolják össze hétköznapjainkat ezek az eszük-vesztett rohamosztagosok.

(A szerző lapszerkesztő)

Kapcsolódó írásaink

Nagy Dóra

Nagy Dóra

A természet rendje

ĀA libsi média szerint a házasság idejétmúlt dolog, de akkor miért akarják, hogy homoszexuálisok házasodjanak?

Bogár László

Bogár László

Egészséget építeni

ĀAz Eurostat egyik legutóbbi kiadványa, amely a tagországok halálozási mutatóit elemzi, két fontos halálozási kategóriát vizsgált, az egyik a „kezelhető” betegségekben elhunytak aránya, a másik a „megelőzhető” betegségekben elhunytaké

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom