Csizmadia László

Vélemény és vita

Sztálin és Hitler utódai

Állítom, hogy az ördögnek lehet felesége, ez nem elképzelhetetlen. Talán az is bizonyítható, hogy ebadta, ha akarja, más bőrébe is belebújhat

Akármelyik változatot nézzük, legalább olyan veszélyes jelenség, mint napjaink koronavírusa, amely alattomos és milliókat vehet le a lábáról. Mégis van jelentős különbség, mert míg az egyik biológiai jelenség, a másik inkább gonosztól függő ideológiai. A koronavírus embertől függetlenül jött létre (reméljük), míg az ideológiai agymosás szorosan kötődik egyes emberek beteges, öncélú érdekeihez.

A vírus és az ördög egyaránt köztünk van. Az ideológiai jelenséget érzékelhetjük Európa politikai porondján fellépő nyílt társadalom híveinek attitűdjeiből. Soros György szabados felfogása a neoliberalizmus és a fasizmus ideológiáját egybeszőtte. Elképzelése az, hogy az unió 27 tagországának egységes lobogója lesz. A pénzhatalmasok műhelyében megálmodott zászlótorzó lehetne az egyenrangú nemzetek szövetségét felváltó föderáció jelképe. A történelem remélhetőleg napjaink politikai eseményére majd úgy emlékszik, hogy ez az ördögi terv fennakadt az európai zsidó-keresztény civilizáció drótfonatú hálóján.

Többször láthattuk világunkban, amikor bukott kormányfők feleségük öltözetébe – inkább szoknyája mögé bújva – próbálták odaveszett hatalmukat visszaszerezni. Ez általában nem sikerül, mert az emberek nem ostobák. A ráaggatott feladatot elbukta Clintonné, így jár majd Gyurcsányné is. A két történet között sok a hasonlóság, de szemet szúró a különbség. A háttérben álló személyek múltja különbségeket takar. Clinton demokratikus, a jogállamiságot tiszteletben tartó választáson győzött. GY. F. puccsot hajtott végre Medgyessy ellen, beült a miniszterelnöki székbe, 2006-ban pedig a választókat átverve lett miniszterelnök. A pozíció megtartásában lakáj habitusa segítette. Megágyazott magának Apró Antal családjában, aki Nagy Imre kivégzésénél szervilisként szolgált. Anyósa kegyeit és szolgáltatását elnyerve rablóprivatizátorrá vált. Munka nélkül szerzett jövedelmét, a már közös klán – zsidóktól rekvirált – villájának újjáépítésére is felhasználta. Kormányzása idején Putyin elnöknek ajándékozott pulikutyájaként dörgölődött a világ politizálásában erős és jelentős szereplőhöz. A lakáj, az lakáj. Könyörgött az unió szocliberális vezetésének, mert csak így tudta hitelekkel megmenteni az általa csődbe vitt Magyarországot. Minden magyar embernek nyakába akasztott kétmillió forint adósságot. A renegát megvált attól a párttól, amelyik őt naggyá tette, miközben elmenekült a kétes pénzügyek tisztázása elől.

Polgártársaim, a hitványsággal teli pohár kicsordult. A trükkök százaival dicsekedő, gyeplőre fogott felesége képében bevonult Soros György szivárványos ármánykodásáról elhíresült, korrupt seregébe. Most már nemcsak Magyarország elárulásával foglalkozik Dobrev Klára, mint az Európai Parlament alelnöke többlet megbízást is teljesít. Feladata az egységes Európai Unió bomlasztása, a pénzügyi maffia hatalomátvételének elősegítése, a Brexit után további országok kizárásával a szövetség gyengítése. A vérkommunistákból megszülettek a neofasiszták. A vezető nyugat-európai országok észre sem veszik, hogy összeesküvés áldozatai, mesterségesen keltett politikai feszültségek elvonják erejüket a napi súlyos teendőktől. Nem észlelik, hogy az olaszok, spanyolok, franciák eladósítása, a németek eltúlzott lojalitása, a felforgató Soros-féle NGO-k felfűtött munkálkodása, a hitelező bankok, azaz a finánctőke lába elé vetik Európát. Ördögék halálra ítélték az EU tagországainak szuverenitását, ezzel egy időben gyarmatosítják kontinensünket. Európa minden polgára rabosítva lesz. A pénzhatalmasok lakájai viszont markukat tartva, vígan teljesítik a hóhér feladatát. Az európai birodalmat előkészítő zsoldosokat erősíti a kettős társadalom kialakítása. Európa határai még mindig védtelenek az illegálisan bevándorló hódítókkal szemben.

A koronavírust, reményeink szerint, a hamarosan elkészülő vakcinával legyőzhetjük. Ha hitünket a felforgatók nem tudják legyengíteni, akkor a zsidó-keresztény civilizációt támadókat visszaverhetjük.

Feltételezzük, hogy Angela Merkel, Emmanuel Macron, a V4-ek kormányfői, valamint az uniós tagországok józan vezetői, népeik szabadságát többre becsülik, mint a záros határidőig tartó hatalmuk megtartását. Ha ez így történik, az Európáról szóló történelemkönyvbe pozitív megítéléssel bekerülhetnek. Ezen irányú munkájukat már tegnap el kellett volna kezdeni és az unió fellazítására, megbuktatására felfogadott bérenceket száműzniük kell a közösségből.

Csak a vak nem látja, hogy ezek a renegátok ugyanazt teszik, mint amit Hitler és Sztálin érdekházassága elindított. Akkor is a nácik és a kommunisták a rövid időre szóló közös célért egymás kezébe csaptak. Most a volt kommunisták neoliberális mezben alkalmazzák a fasizmus módszereit és végzetes irányba terelik Európát. A szélsőbal és a szélsőjobb szemünk láttára ölelkezik.

Európa civiljei, ébredjetek! Szellemi honvédők, cselekedjetek! A kommunista módszerek szerint magunk között kell keresni az ellenséget. Ne tegyük! Ez a rendszer pusztító erejű. Az európai társadalom ítélőszéke elé kell állítani azokat az embereket, akik a hatalomszerzés céljából bemocskolják országuk és az unió polgárainak tisztes törekvéseit és eredményeit.

Pellengérre állításuk elkerülhetetlen.

(A szerző a CÖKA kuratóriumának elnöke)

Kapcsolódó írásaink

Kondor Katalin

Kondor Katalin

„…fáradt vagyok Európától”

ĀGondolataink játszanak velünk. Nem csupán azért, mert száguldanak, hanem azért is, mert olykor meglepő asszociációkra késztetik akaratlanul is az embert

Veczán Zoltán

Veczán Zoltán

Maga képére

ĀHősök márpedig kellenek – a román döntéshozóknak például Erdély mészárosai