Nagy Dóra

Vélemény és vita

A nemzetáruló idegenek

Van az a mondás, hogy a pofátlanságnak nincsen határa. Nagy igazság ez, és szlogennek sem lenne utolsó, amennyiben Gyurcsány Ferencről és DK-s szektájáról beszélünk

Ugyanis az ő esetükben ez a mondás tökéletesen lefedi a tevékenységük lényegét. Egy jobb és igazságosabb világban Gyurcsány Ferenc maximum a történelemkönyvek apró betűs részében szerepelhetne elrettentő példaként, nem pedig az aktív közélet tagjaként. Ám ki tudja, miért, nekünk továbbra is el kell viselnünk őt, így muszáj beszélnünk róla. Mert sokkal rosszabb lenne, ha csak hallgatnánk.

Az igazmondásról kevésbé ismert Fletó egy dologban legalább következetes tud maradni: a nemzetárulásban. Ezt csinálta akkor is, amikor kormányon volt, és demokratikusan szemeket lövetett ki, és akkor is, amikor létrehozta nemzetgyűlölő szektáját, és magasabb szintre léphetett. Már ami a magyarok iránti gyűlölet intézményesítését je­lenti. Meg kell hagyni, az embereit jól választja meg: levitézlett bolsikból, fehér heteroszexuális keresztényeket gyűlölőkből, földön fetrengőkből, habzó szájjal kiabálókból és eszét vesztett kvízmesterekből nincs hiány. Ők azok, akiknek egyetlen pozitív gondolatuk vagy jó programjuk sem volt a párt 2011-es megalakulása óta. Igaz, előtte sem jeleskedtek az ország építésében, de legalább a látszatra adtak. Most azonban semmi másban nem érdekeltek, csak a nemzetünk elpusztításában és aprópénzért való kiárusításában az őket eltartóknak.

Éppen ezért konfliktusokat generálnak, hazugságokkal szórják tele a világot, és hergelik az embereket minden egyes megmozdulásukkal, miközben teli szájjal üvöltik, hogy a jobboldaliak tehetnek mindenről, és ők csak áldozatok. Dobrev Klára könnybe lábadt szemmel adja elő, hogy csak segíteni akar, ezért jelenti fel minden adandó alkalommal saját hazáját, ezért küzd nagy hangon az európai egyesült államokért, és ezért gyűlölködik naphosszat a férje is a neten. Orbánt el akarják takarítani, és mivel maguktól nem tudnak választást nyerni, így jöhet az aknamunka és a haza kiárusítása Brüsszelben. Csak a szokásos (liberál)bolsi tempó.

Az a nagy helyzet, hogy ezeket az embereket a nemzetárulásuk miatt tartják. Az a feladatuk, hogy szétszedjék Magyarországot. Ezért mennek neki minden egyes alkalommal a határon túli nemzettestvéreinknek, ezért áskálódnak Brüsszelben, és ezért támadnak meg mindent, ami a nemzet egységét erősíti. Most épp az Ismerős Arcok Nélküled című számát gyalázták meg egy végtelenül gusztustalan, gyomorforgató videóban.

Nyilvánvalóan nem kértek engedélyt a zenekartól a szám felhasználására, de jól tudjuk, hogy az ő világukban ez nem is érdekes. Hiába tereli majd teljesen indokoltan jogi útra az Ismerős Arcok ezt az ak­ciót, már elérték a céljukat. Ami semmi másra nem irányult, mint ennek, a nemzeti összetartozást csodálatosan kifejező és erősítő dalnak a bemocskolására. Annyit akartak csak elérni, hogy negatív élmény társuljon ehhez a számhoz, miközben végigturnézzák az internetet a hazug, demagóg propagandájukkal. Az, hogy ezt a videót majd természetesen le fogják szedni, vagy már le is szedték, nem érdekes. Az üzenet átment, a feladatot elvégezték, a gerillaakció sikeres volt. Ismét sikerült a rombolás, és ismét bele tudtak rúgni a saját nemzetükbe egy jó nagyot. Gondolom meg is kapták érte a harminc ezüstpénzt.

Mint ahogyan a függetlenobjektív sajtójuk is megdolgozott a pénzéért, amikor roppant elmésen előadták, hogy bezzeg akkor nem szólt a zenekar, amikor Orbán Viktor használta fel a Nélküledet. Sőt meg is osztották a videóját! Atya­isten, hát milyen dolog már az, hogy egy zenekar a saját szellemi termékét védi, és szabadon akarja eldönteni, hogy ki használhatja fel, és ki nem?! Micsoda kirekesztő viselkedés ez! Halkan jegyzem meg, hogy ugyanezek a kicsit sem elfogult orgánumok szoktak kéjesen cikkezni arról, amikor Amerikában az előadók bojkottálják Donald Trumpot, és megtiltják neki, hogy felhasználja a számaikat a kampányában. Akkor bezzeg jogos a tiltakozás, és dühödten csapkodják a billentyűket, mert sérültek a zenekarok jogai, míg most ugyanezért megszólják az Ismerős Arcokat. De persze nincs itt semmi látnivaló, liberálbolsiéknál ez csak egy átlagos nap.

Az a nagy helyzet, hogy ismerjük már ezt, és hiába kérik ki maguknak, mi akkor is el fogjuk mondani, hogy amit művelnek az nettó nemzetárulás. Lehet, hogy ez nekik semmit sem jelent, de nekünk mindennél többet. Mert nekünk az életet jelenti nemzetben élni, és soha nem fogjuk szó nélkül hagyni, amikor szét akarnak minket szakítani, és elárulnak mindent, ami egy magyar ember számára érték. Zárásképpen pedig csak annyit: ha már így felfedezték maguknak az Ismerős Arcokat, akkor javasolnám Gyurcsány szektavezérnek és elvtársainak, hogy hallgassák meg Az idegen vagy a Költők és kígyóbűvölők című számokat. Ez utóbbiból álljon itt egy részlet: „A hazugság akkor is hazugság, ha soha nem derül ki, / És nem úgy lesz gazember valaki, hogy azzá nevezzük ki. / Attól lehetsz ember majd, hogy mi az, amit megteszel, / Emlékre vagy érdemes, vagy a múlt ködébe veszel.” Segítek, rájuk az utóbbi vár.

(A szerző politológus, az IKoN elnöke)

Kapcsolódó írásaink

Rab Irén

Rab Irén

Merkel és a(z) (i)gazság

ĀMúlt pénteken ünnepelte Angela Merkel 66. születésnapját. Ebből az alkalomból a világ összes állam- és kormányfője felköszöntötte

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom