Galsai Dániel

Vélemény és vita

Dicsőség

Fricska. Kutyafattya örök fanyalgó az, aki nem ismeri el, hogy a főpolgármesternek vannak sikerei is!

Az Atv.hu közzé is tette, az eseményhez méltó felütéssel: „Karácsony Gergelyt hatalmas megtiszteltetés érte”. Először azt hittem, megkapta a legtöbbet facebookozó városvezető nagydíját, de nem erről van szó. Kiderült, a hatalmas megtiszteltetés egyben kötelesség is, mivel Heller Ágnes örökösei megkeresték a fővárost, hogy kezelésre átadják Heller Ágnes és Fehér Ferenc hagyatékát. A tavaly elhunyt filozófus asszony életútját ekképpen foglalhatjuk össze: az elmúlt évszázad negyvenes éveiben cionista ifjú volt Izraelben, onnan hazatérve kommunista lett, példaképe az a Lukács György volt, aki a Tanácsköztársaság alatt megtizedelte katonáit. Mentora halála után elment Párizsba „hős magyar ellenzékinek”, de a rendszerváltozás után visszatért, utolsó évtizedeiben a nemzeti konzervatív kormányok legelszántabb gyűlölőjeként, Lukács teljesen megkopott szellemének őrzőjeként élt. Nos, ő Karigeri dicse és fénye.

Kapcsolódó írásaink

Lóránt Károly

Lóránt Károly

Merkel öt prioritása

ĀA gumiszerűen nyújtható európai értékek azt a célt szolgálják, hogy a kultúrkommunista eszméktől átitatott EP-t és az európai „elitet” nem teljesen kiszolgáló országokat támadják

László Tamás

László Tamás

Nemcsak, hanem, is

ĀAz erkölcs relativizálásával a liberalizmus eltörölt minden gátlást az emberi érintkezésben

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom