Galsai Dániel

Vélemény és vita

Idézetek

Fricska. „Európa nem fogadhatja be az összes menekültet a világon. Ezért együtt kell működnünk azokkal az országokkal, amelyek otthont adnak a menedékkérőknek” – jelentette ki Ylva Johansson belügyi uniós biztos

Szűcs Ágnes, az Index üdvöskéje (néhány napja földbe döngölték őket, de azóta meg­gyógyultak…) ekképpen összegzett: „… kétségkívül nagy győzelem lesz az Orbán-kormány számára. Ugyanakkor komoly stratégiai kihívások elé állíthatja a Fideszt azzal, hogy a »brüsszeli bevándorláspárti többség« és »migránsveszély« mentén felépített sikerkommunikációjának alapjait rombolja le.” Gyurcsányné Dobrev Klára is megnyilvánult: „Jól áll Európa szénája, jól áll Magyarországé is, a jövő nagy vesztesét Orbán Viktornak hívják.” Lenne mondandóm a balliberális félrebeszélésekről a témában, de inkább idézek egy hozzászólót: „Szóval, ha Európa abba az irányba megy, amerre az Orbán szeretné, az az Orbánnak egy bukás. Azért ezt még szokni kell.” Tovább írnám a cikket, de a röhögéstől könnyes szemmel nagyon nehéz.

Kapcsolódó írásaink

Tamáska Péter

Tamáska Péter

Nem sejtett Nyugat

ĀSok mindent kaptunk Nyugatról. A skandinávok, Svájc, Hollandia s főképp Franciaország és Anglia nem egyszer példát mutattak arra, hogyan lehet minden polgár érdekében egy országot vezetni

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom