Térdre, besenyők!

Ha már úgyis a történelmi bűnök miatti vezeklés ideje jött el a haladó Nyugaton, én is számba vettem, hogy kiknek kellene letérdelniük előttem úgy, ahogy a „fehér előjogaik” miatt a járókelő fehéreket térdepeltetik önjelölt fekete felszabadítók az utcákon – elvégre a gyarmatosítás és a rabszolgaság bűneiért a mai napig nem vezekelt senki. Meg sok más bűnért sem, szóval írtam egy listát erről. Időben visszafelé fogok lépkedni, mert így átláthatóbb, s ügyelek rá, hogy lehetőleg senki ne maradjon ki. Az ismétlésektől a hatékonyság kedvéért eltekintek (vigyázat, irónia következik!).

Lássuk csak. Először is, térdeljen le előttem egy ukrán, egy román meg egy szlovák azért, amit a határon túli magyarokkal művelnek a vezetőik a mai napig. Meg egy belga meg egy luxemburgi meg egy amerikai a jól ismert politikájuk miatt. Aztán egy orosz meg egy német, talán nem kell külön magyaráznom, hogy ők miért, de térdeljen le szépen egy francia Trianonért, egy cseh a csehszlovák légió pusztításai miatt meg egy zsidó a Tanácskormányért – nem, természetesen nem érdekel, hogy a legtöbb magyar zsidó ugyanúgy elszenvedője volt a kommünnek, mint a „fajmagyar”, a népbiztosokért akkor is térdelés jár.

Jöhetnek az osztrákok, nem is egy: azért a háromszáz év gyarmati sorért, amit a jódlis Targaryen-házi uralkodóknak köszönhetünk, minimum három, és persze a horvátok, Jellasicsért, el ne felejtsem valahogy.

Következnek a törökök – rendben, turáni testvériség, meg minden, de mégiscsak ők csináltak etnikai rongyszőnyeget az országból, társzekéren a kincsek, rabszíjon a magyarok százezrei mehettek Sztambulba, meg hát ugye miattuk pusztult ki a Délvidék, ahová jöttek a szerbek – apropó, a szerbek kimaradtak volna? Ide szépen sorban a többiek mellé! Nézzük csak tovább, a románok már voltak, így Avram Iancu, Horea és Closca meg Vitéz Mihály, sőt Vlad Tepes miatt is felmentést kapnak – olcsón megúszták, mint mindig, nem igaz?

Bocsánat, drága lengyelek, dvábrátánki ide, Bem apó oda, ti is ereszkedjetek szépen féltérdre, addig meg hadd kérdezzem meg: milyen volt elrabolni tizenhárom szepességi várost? Ugyan 1412-ben történt, de a szívünkben mintha tegnap lett volna.

A cseheknek már pecsételtünk a füzetébe, így a huszitákat és Morvamezőt is átléphetjük, na de ne vesszünk el a részletekben, mert jönnek a tatárok az ország egyharmadának kiirtásáért.

Ki is következzék… jöjjön hát egy halicsi! Ó, hogy megszűnt az ország hétszáz éve, ez bizony pech. Egye fene, beérem egy ukránnal is, az majdnem olyan. Legalább megtanulja, nem űzünk el csak úgy magyar királyokat a trónról, mert éppen olyan privilegizált kedvünk támad az 1180-as években. A németek, osztrákok örök jolly joker, szinte minden évszázadban elővehetnénk őket, nézzünk inkább valami kuriózumot: következzenek a svájciak! Emlékszünk arra a tragikus véget ért fiatalemberre, aki Sankt Gallen ősmagyarok által zajló kifosztása – vagyis bocsánat, hogy is írná a Mérce?: „rendőrmentes társadalmi kísérlete” – során, amikor a rablás csúcspontján részegen az aranyozott szélkakast feszegette le a kolostor tetejéről, megcsúszott, leesett, és szörnyet halt? Térdre hát, kantonok kutyái, 926 óta nem kértetek bocsánatot! A görögöknek sem ártana ám, nem csak a bizánci ármánykodás miatt, de ugyanakkor ott van a kifizetetlen adók kérdése is, na meg Botond eltört buzogánya, amely ott maradt Konstantinápoly betört érckapujában, és a mai napig nem szolgáltatták vissza. Hogy amúgy az ősmagyarok végigdúlták bosszúból Bizáncot, meg megöltek egy rakás embert? Nem kérek ebből a minden-élet-számít rasszista dumából, engem csak a saját ­sérelmeim érdekelnek.

És végül szeretném, ha idejönne Laár András is, és szépen térdre ereszkedne, hogy bocsánatot kérjen, de igen-igen töredelmesen. Hogy miért? Ez komolyan kérdés még 2020-ban? Szerintem elég egyértelmű: Besenyő Pista bácsi miatt.

Most, hogy mindenki kivezekelte magát, már éppen ideje, hogy ne csak beszéljünk, hanem cselekedjünk is. Vessünk véget a szimbolikus elnyomásnak! Fessük fel egy-egy táblára: Hungarian Lives Matter. Kettes sorba ügyesen fejlődjünk fel, és már indulhatnunk is szobrot döntögetni.

(A szerző újságíró)