Bencze Izabella

Vélemény és vita

Ezúttal Kerpel Fronius Gábor hazudott

Vagy ha nem, akkor nem alkalmas városvezetőnek

Május 26-án a Fővárosi Önkormányzat lebonyolította a Liget -projekt további építkezéseinek leállítását célzó VÉSZ, azaz a Városliget építési szabályzatának koncepcionális módosításához szükséges, jogszabályban előírt munkaközi partnerségi egyeztetést. Online.

A momentumos alpolgármester, Kerpel Fronius Gábor vezette a chat alapú fórumot. Egy darabig egy civil számára is követhető volt a beszélgetés, de miután egyértelművé vált, hogy a szót kapott hozzászólók jelentős része bennfentes ligetvédő, sőt, jobbára azok, akik a VÉSZ módosítási tervezetét is készítették, a fórumon résztvevők száma folyamatosan csökkent. Igaz, néhányan próbálkoztak azzal, hogy civilnek tűnjenek, de előbb-utóbb kitört belőlük az eddigi szoros együttműködés okozta lazaság, s a feltételezhető belterjesség érzése miatt még Kerpel is pusztításnak nevezte a nyilvánosság előtt mindazt, ami az elmúlt hét évben a Ligetben történt. Úgy, ahogy a Ligetvédők VÉSZ-hez adott szakmai anyaga is tartalmazza ezt a szót. Igen, teljesen érezhető volt a cél, amit a Ligetvédők szakmai javaslatuk címeként is leírtak: feladatuk a funkcionális átalakítás megfúrása. Mármint szerintük a kulturális nagyberuházás megszünteti a Városliget közpark jellegét, és kiírtja a zöld felületeket. De nem akarom magam ismételni a Liget-projekttel kapcsolatos adatok, célok, történések újbóli felidézésével, mert ez a gondolatsor most nem erről szól. A főváros városvezetésének stílusáról szól.

Egy civil lakossági fórum sokszor parázs viták, érvek, ellenérvek kifejtésének, egymás meggyőzésének színtere. Talán már sokan vettünk részt ilyenen. A partnerségi egyeztetésnek ugyanis csak így van értelme. Az azonban, hogy az online fórum mérlegének felbillentése érdekében megszervezik, hogy a hozzászólók egyértelműen az egyébként javaslattevők köréből kerüljenek ki, nem korrekt. Mint ahogy végtelenül arrogáns, ha az odakeveredett ellenvéleményt hazugsággal vagy mellébeszéléssel állítják le. Pedig a liberális zöld elvtárs, Kerpel-Fronius ezt tette. Arra a kérdésre, hogy egy másfél százalékos zöld felület növelése érdekében el kell- e vetni egy új, világszínvonalú kulturális központ létrehozását, amelynek egy része már kész van, a válasz csupán annyi volt, hogy ők nem kultúraellenesek. Ez a mellébeszélés. Amíg hallgattam az elvtársak értekezletét, ketten is megkérdezték, hogy miért kell megtartani ezt az arcnélküli, nehézkes online egyeztetést. A válasz: azért, mert amikor kitűzték az időpontot, még nem tudták, hogy mikor lesz vége a veszélyhelyzetnek. Ők pedig igazán nem tehettek mást, csak követték a kormány rendeletét, amely szerint veszélyhelyzet alatt kizárólag online fórumra van lehetőség. Csakhogy hadd idézzek egy korábbi interjúm szövegéből: „A járványhelyzet javulása kapcsán Gulyás Gergely, Miniszterelnökséget vezető miniszter május 16-án bejelentette, hogy amennyiben a járvány tendenciája változatlan marad, a kormány május végén kérni fogja a veszélyhelyzeti felhatalmazás megszüntetését az Országgyűléstől. Ez egy szombati nap volt. Rá két napra, megjelent a Fővárosi Önkormányzat honlapján a hirdetmény, hogy május 26-án a VÉSZ módosítása ügyében az ún. munkaközi partnerségi egyeztetés keretében…. online lakossági fórum lesz..” Vagyis, hogy a fővárosi vezetők nem tudták, hogy nagyjából meddig tart a veszélyhelyzet, nem igaz. Ez a hazugság. De ha mégsem jutott el ez a hír a városvezetők fülébe, akkor alkalmatlanok a város vezetésére, mert képtelenek olyan stábot alkalmazni, amely megfelelő módon felkészítené őket az aktuális politikai eseményekből. Sőt. Akár maguk is tájékozódhatnának a történtekről, ha már városvezetői posztra vállalkoztak. Persze hogy jobb volt így arc nélkül bevetni azokat a fegyvereket, amelyek pl. Ligetvédő fotók, vagy Ligetvédők-Renew név alatt jelentkeztek. Akik meg vállalták saját nevüket, jórészt a Ligetvédők ikonikus alakjai, mint Garay Klára, Sipos Anna vagy Zimborás Gábor, akik mind láthatók, hallhatók például a Partizán tv közel 40 perces, a momentumos Gulyás Márton nevéhez kötött videójában, amelynek egyik média - ajánlója arról szól, hogy megnézhető, hogy Baán László és a cégvezetők hogyan hazudták végig a Liget projekt eddigi építését. Nos, ebben a szellemben folyt a „fórum” is, ahol minősítették a kormányt, és a Városliget Zrt-t, amelyet a törvény adta vagyonkezelői szerződés miatt még „92 évig el kell viselniük”. Sunyi, az ügyhöz méltatlan, a főváros lakóit nullának tekintő eljárás.

De hogy az ügy lényegéről is ejtsünk szót, egyértelműnek tűnt, hogy a zöld hozzászólók valahogy úgy állnak a témához, mint annak idején Karácsony állt a pozíciójához. Némi identitás-zavarral a főpolgármesterséget egy ideig összekeverte a miniszterelnöki pozícióval. Kerper és ligetvédő szakértői pedig néha törvényhozó parlamentnek gondolták magukat. Repkedtek a tervek, az elképzelések mindarról, amihez a VÉSZ-nek, így a VÉSZ módosítása érdekében összehívott lakossági fórumnak semmi köze sem volt. De legalább ezzel is telt az idő. Hiába, ők szakértők. A félrebeszélésben is.

De nézzük meg közelebbről, hogy mire is gondolok. A valóban a parlament által hozott Liget törvény még 2013-ban úgy rendelkezett, hogy Budapest Főváros Önkormányzata a Városliget területére rendelet formájában Városligeti építési szabályzatot állapít meg, a Liget törvény keretei között. Úgy vélem, egyszerű paraszti ésszel is felfogható, hogy amennyiben egy törvény kvázi végrehajtásra ad felhatalmazást egy alacsonyabb szintű jogszabálynak, annak a felsőbb szintű jogszabályt kell szolgálnia. Ezt az elvárást egyértelművé teszi az adott törvényhely miniszteri indokolása, amely ugyan nem jogszabály, de a jogalkotó akaratát egyértelműen tükrözi. Az indokolás pedig így szól: „А törvény a városligeti beruházás egyedi jellegére tekintettel biztosítja a településrendezési eszközök (VÉSZ sic!) megalkotása során a beruházás érdekeinek elsődlegességét és megadja a szükséges felhatalmazást a vonatkozó építési szabályzat létrehozására hatáskörrel rendelkező illetékes önkormányzat számára a megfelelő szabályzat megalkotására. А Városliget a főváros egyik legjelentősebb, összefüggő zöldterülete, mely a város központi belsejében fejt ki igen jelentős kondicionáló hatást, így mikroklimatikus és környezetvédelmi jelentősége felbecsülhetetlen. A Városliget zöldfelületeinek megőrzésére vonatkozó garanciákat a zöldterület területfelhasználási egység fenntartása biztosítja, ezért szükséges, hogy a zöldterületekre vonatkozó előírás érvényesüljön a területen.” Szerintem igazán környezetvédő megközelítés. Mármint a megfelelő zöldvédelem hiányával vádolt kormány részéről. De lépjünk tovább.

Egy másik törvény a VÉSZ kapcsán a következő elvárásokat fogalmazza meg: „Az építés helyi rendjének biztosítása érdekében a fővárosi önkormányzat a Városliget megújításáról és fejlesztéséről szóló törvény hatálya alá tartozó terület felhasználásával és beépítésével, továbbá a környezet természeti, táji és épített értékeinek védelmével kapcsolatos, a telkekhez fűződő sajátos helyi követelményeket, jogokat és kötelezettségeket Városligeti építési szabályzatban állapítja meg.” Megismétlem, az építés, az építkezés helyi rendjét kell a VÉSZ-nek biztosítania, vagyis az építkezés alatt fennálló rendet. Vagyis a kabáthoz kell a gombot szabni, nem a gombhoz a kabátot. Még egyszerűbben, nem kellene a szezont a fazonnal összekeverni. A felhatalmazás ugyanis nem arra szól, hogy a VÉSZ meghatározza, hogy konkrétan mik (ne) épüljenek a területen, hanem azt, hogy hogyan épülhetnek, milyen paraméterek között. Az pedig a kormány hatásköre, hogy meghatározza, hogy a Liget projekt esetén milyen épületekre szán közpénzt. Egyszerűen azért, mert „ő” a kormány, és hazánkban minden ellenkező híresztelés ellenére létezik a jogállamiság. Érdekes, amikor Gyurcsány volt a kormányfő, a baloldal nem támadta a kormány jogkörét a kormányzati negyedre szánt pénzek meghatározásával kapcsolatban. Tehát az Orbán kormány is gyakorolta törvényes hatáskörét az elmúlt években, méghozzá a fővárossal egyetértésben. Úgy tűnik azonban, hogy a főváros új, ellenzéki vezetése – önállóságára alapozva- kihasználja a kormányfő beruházással kapcsolatos, az önkormányzattal való együttműködésre vonatkozó becsületbeli ígéretét, miközben túl kíván lépni hatáskörén, hülyének nézi a lakosságot, s mindemellett nyíltan gyaláz kormányt, cégvezetőket, és „megfúrja” az eddigi döntéseket. Mindeközben pedig demokrácia deficitet, sőt, diktatúrát kiált. Maradjunk abban, kemény tanulság volt az online fórum. Belegondolni is rossz, hogy mi lenne, ha országos hatalomhoz jutnának.

(A szerző jogász)

Kapcsolódó írásaink

Deme Dániel

Deme Dániel

Magyarnak, szabadon

ĀAz igazságaszállyal sújtott Európa felől érkező kakofónia tagadhatatlan jele annak, hogy valahol felismerték, szabad népként óhajtunk tovább haladni

Putsay Gábor

Putsay Gábor

Válságban is elsők az utasok

ĀMagyarország az elmúlt években, pontosabban a 2013-as fordulat óta nemcsak a gazdasági növekedésben emelkedett ki az Európai Unióban, hanem abban is élen járt, hogy arányaiban a legtöbbet költötte a családok támogatására