Vélemény és vita
Sánta a kutya
Fricska. Napok óta figyelem, milyen új szánalmas magyarázattal hozakodik elő a „nagyon független” média azzal kapcsolatban, hogy a miniszterelnök – ígéretéhez híven – a veszélyhelyzet végeztével visszaadja a rendeleti kormányzás lehetőségét
Eszelősebbnél eszelősebb teóriák láttak napvilágot, nemrég aztán létrejött a szellemi esszencia a Szeka nevezetű, ultra-kormánygyűlölő blogon: „Orbán tehát egyszerre úszott meg egy kínos tetemrehívást, és adott fricskát ellenfeleinek azzal, hogy Vučićcsal, balkáni elvbarátjával folytatott megbeszélés után jelentette be a visszavonást.” Ha esetleg valaki nem értené: az egész siserahad most éppen ott tart, hogy a kormányfő gazsulál az EU-nak – miközben eleddig az örök kerékkötőt akarták láttatni benne. Továbbá a sokadik „elvbarátot” fedezik föl – miközben évek óta az elszigeteltségéről regéltek. Végezetül „fricskát” emlegetnek. Az fel sem merül bennük, hogy valaki pontosan azt teszi, amit ígért. A ballib holdudvart ismételten üldözi a sánta kutya effektus.