Bencze Izabella

Vélemény és vita

A gonosz ötven árnyalata

Vagy még több. Vegyük számba azokat a gonosz, rágalmazó mondatokat, amelyek az utóbbi hetekben a bármilyen pártállásba belapult, szoclib politikusokból és követőikből kiszakadtak

Számukra a gonoszsághoz már annyi is elég, hogy a magyar országos tiszti főorvos nem szivárványszínű kendőt hord a nyakában, hanem láncot kereszttel. Ez annyira gyűlöletes számukra, hogy már egy nívótlan Bach Szilvia-paródián vagy egy otromba, de végtelenül szánalmas karikatúrán is szórakozni tudnak.

Egy másik árnyalatért gondoljunk a Pesti úti idősek otthonába rettegve eltántorgó Gy. Németh Erzsébetre, aki napokkal később önelégült vigyorral ült az immár vírusmentesnek tűnő parlamenti bizottsági ülésen, miközben Menczer Tamás kiborult az ellenzék nemtelen, az országos tiszti főorvos ellen indított támadása miatt. Érdemes azt a végtelen gonoszságot sugárzó vigyort jól megjegyezni.

Egy újabb árnyalat pedig attól jött létre, hogy a jobboldali magyar a magyart nem tagadta meg. Ez a szoclibeknek felháborító magatartás úgy torzított el egy ellenzéki női arcot, hogy attól joggal undorodott meg a férfiember. Bár egy hasonlóképpen gyűlölködő külhoni politikusban határtalan lelkesedést váltott ki. Igen, Szabó Tímeára és a román államelnökre, Klaus Iohannisra gondolok, aki nem csupán védelmébe vette a munch-i Sikoly-arcú Szabót, hanem tovább is ragozta saját magyargyűlöletét. Természetesen belerúgott minden magyarba.

Egy következő árnyalatért érdemes tanulmányozni a Jobbik ballib elnökének, Jakab Péternek a szemét, miközben Mészáros Lőrincről vagy Orbánról beszél. Munkácsy-modell lehetett volna a Jézust megfeszítő pribékek szemének megfestéséhez. Hiába no, a szem a lélek tükre. Nézzék meg például a megsértődött Donald Tusk szemét. Ömlik belőle a gyűlölet. Nem csoda, hogy amennyiben bele akar rúgni Orbánba, nem is képes más hasonlatot találni, csakis náci vonatkozásút. Lucifer után szabadon: senki sem adhat mást, csak mi lényege. A német közszolgálati tévében Orbánból pedig Hannibal Lecter, pszichopata gyilkos lett a Věra Jourová európai bizottsági alelnök által is jogszerűnek minősített koronavírus elleni védekezésről szóló törvény miatt. Összefolyt az ötven árnyalat.

Madách Luciferje azonban okos tanácsot is ad: „Tragédiának nézed? Nézd legott Komédiának, s múlattatni fog.” Igaz. Nem komédia-e, amit Szél Bernadett „független” és Steinmetz Ádám jobbikos képviselő művelt, amikor ugyanazt a 2007-es Orbán-beszédet mondta el a Parlamentben? Nem röhejes, hogy a szombathelyi momentumos vezér népviseleti ünnepről beszél a népképviselet ünnepe helyett? Nem komédia-e, hogy az az ájtatosan eszelős tekintetű Gyurcsány áll ki a nők védelmében, aki pár éve még az öregecskedő feleségek lecseréléséről beszélt, vagy éppen megnyugtatta híveit, hogy ne aggódjanak, Gurmai Zita nem szépségversenyen indul.

Igen, ezek komédiák, de egyben a kisstílű gonoszság árnyalatai is.

Igaz, szánalmat is érezhetnénk irántuk, hisz gonoszaink lassan úgy viselkednek, mint az a sarokba szorított élőlény, amely az életéért küzd. Nem használhattam a patkány szót, mert az már foglalt. Dudálnak, mocskolódnak, trágárkodnak, provokálnak, vádaskodnak, hazudoznak, és persze mindezzel a jobboldalt vádolják. Mit nekik – a időközben egyre ingatagabbá váló – Věra Jourová szakmai érvelése a magyar koronavírus elleni védekezésről szóló törvény jogszerűségét illetően, ha globalista elvtársaik mégis hajlandók Brüsszelben már a sokadik politikai karaktergyilkosságot is elkövetni. Hiszen kezd sikeresnek tűnni Juorová megpuhítása. Csak végre megszabaduljanak Orbántól. Mert a szoclib oldal nagyon kívánja a hatalmat, de kizárólag a saját feltételei szerint.

Erről eszembe is jut a DK jelmondata: „Közös lista, közös győzelem, közös Magyarország.” Közös. Ugyan kivel, hogyan? Mint a kétszázhatvanezer szavazóval elért olimpiabuktatás tízmillió magyarral szemben? Vagy a Liget-projekt leállítása pár százezer budapesti szavazó miatt? Az abszolút kisebbség közössége? Vagy a Karácsony-féle, egyszemélyes közösségre gondoljunk? Azt mondta a főpolgármester, azért lesz sebességkorlátozás Budapesten, mert az édesapja közlekedési balesetben halt meg. Őszinte részvétem mellett mindenesetre hadd szögezzem le, ez a típusú közösség már csupán egyetlen ember érzelmeit képviseli. Rendben. De ha a döntéseket ennek a közös koalíciónak egyik, hatalomra került képviselője érzelmi alapon hozza, akkor fogadják el, hogy ugyanilyen érzelmi alapon magyarok milliói szeretnék, ha a szoclib magyar ellenzék teljes sebességkorlátozás alá kerülne. Mert sokak apukája, anyukája, férje, felesége az ő jogelődjeik, sőt egyesek felmenői által elkövetett bűncselekmények miatt halt vagy nyomorodott meg.

Persze Karácsony kapcsán nem árt szót ejteni főpolgármesterünk most már állandósult mentális állapotáról sem, a sértődöttségről. A sértődés elsősorban azoknál lép fel, akik vélt vagy valós tehetségükkel, tudásukkal nem tudják megszerezni azt, amire vágynak. Például a tekintélyt vagy a hitelességet. Esetleg a még nagyobb hatalmat. Így aztán romba dől a fontosságuk, vélt értékességük, hírnevük, vagy éppen nevetségessé válnak. Tehetetlenségükben pedig jön az ész nélküli vagdalkozás, a hazudozás, a gyűlölet, a gonoszság.

Jean-François Thomas atya a következőket írta a gonoszokról a Katolikus.ma honlapon 2020. április 27-én megjelent cikkében: „A gonosz átlép minden határon, minden akadályon, áttör minden biztonságosnak és legyőzhetetlennek hitt védelmet.” Gonoszságát „a legkülönfélébb, gyakran jól kimunkált, agyafúrt formában képes (…) megtenni: megszólalással, rágalmazással, árulással. (…) A leggonoszabb gonosz az a gonosz, aki álszent módon megsértődik, ha gonoszsággal vádolják. Égnek emeli a kezét és a tekintetét, ha vádolni kezdik.” Nem ismerős? Az atya még hivatkozik a Szenvedélyes bácsikák című olasz film egyik szereplőjének mondatára is, amely szerint „Az örömlányok, azok mindent mernek, éppen ez az, amiről felismerhetők.” Majd az atya így folytatja: „Ez a magvas meghatározás kiválóan alkalmazható a gonoszokra. Csalhatatlanul jellemzi őket vakmerőségük a gyalázkodás és az övön aluli ütések terén.”

Igen, ilyen a szoclib oldal legtöbb képviselője határon innen és túl. Örömlányok és örömfiúk vagy a kettő hetvennégy változata, a gonoszság ötven árnyalatával színezve. De hogy a módszerük, az övön aluli ütések használata egyértelmű legyen, idézzük fel Antall József azon beszédének egy részét, amelyet miniszterelnökké választásának előestéjén, 1990. május 1-jén mondott el az MDF-frakció tagjai előtt: „Az elmúlt héten a hét vezető ország vezető bankárjai jelentek meg. (…) Tájékoztatást kaptunk arról, hogy az elmúlt hónapokban a Kelet–Közép-Európával szembeni bizalmatlanság keretében több száz millió dollár betétet vontak ki a magyar bankokból, így a Nemzeti Bank nehéz helyzetbe került. (…) Nekünk olyan magatartást és politikai helyzetet kell teremtenünk, ami azt mutatja, hogy Magyarország kormányzóképes lesz.(…) Az előbb elmondott kritikus helyzetben folytattuk a tárgyalást a legnagyobb ellenzéki politikai szervezettel, a Szabad Demokraták Szövetségével, (…) hogy eredményt érjünk el a kormányozhatóság érdekében.”

Nos, íme, a zsarolás, a pénzügyi hatalommal való visszaélés, egy ország lemeztelenítésének ordas példája. Anno, 1990 őszén, még a taxisblokád előtt Antall-lal felvettek egy beszédet, amit azonban a rádió akkori, az SZDSZ által támogatott elnöke, Hankiss Elemér nem engedett (!) leadni.

Pedig már benne volt az áprilisi bankárlátogatás eredménye. „Míg az előző kormány az előző esztendőben ötvennégymilliárd forint deficitet csinálhatott, addig a mi kormányunk tízmilliárd deficitet csinálhat csak, mert a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) kötött megállapodás ezt írja elő… Ez viszont azt jelenti, ha a megállapodást nem kötjük meg és nem tartjuk be, akkor Magyarország finanszírozása lehetetlenné válik, nem vagyunk továbbiakban hitelképesek.” Azaz bukhat a demokratikus kormány egy kreált államcsőd miatt. Ezért aztán az 1988-ban még a komcsik által felvett kölcsön mellett már 1990. május 14-én újabb 159 millió SDR-értékű hitelt kellett felvennünk. Ezért mondta el Antall az övéinek, hogy mit jelent a „kormányozhatóság”.

Így működik azóta is a globalista erők, benne a szoclibek aljassága, spekulációs technikája. Kezeljük hát ennek megfelelően őket.

(A szerző jogász)

Kapcsolódó írásaink

Dippold Pál

Dippold Pál

Macskajancsik, cicamancik

ĀA balliberális politikusok óriási módon szeretnek egyesülni. Attól sem riadnak vissza, hogy még a kígyót is a keblükre öleljék, ott melengessék, aztán frigyre lépjenek vele

Kiss Antal

Kiss Antal

Székely aláírásgyűjtés, EU-s hazugságipar

ĀOrmótlan nagy hazugság az, hogy az Európai Unió minden polgára azonos, alapvető emberi jogokkal rendelkezik, hogy másról, például a kohéziós források elosztásáról ne is beszéljünk