Dippold Pál

Vélemény és vita

Senkiemberek

A szalonkommunisták a háborúval felérő korona­vírus-járvány idején is úgy élnek, mint hal a vízben. Világnézeti alapképletük változatlan, a tudományos szocializmusból tudományos liberalizmust csináltak. Tudszocból tudlibet

álláspont

Az 1968-as álhippik szétrajzottak a világban, és legalább annyira pusztítják a normális élet kisebb-nagyobb közösségeit, mint tette azt Marx Károly és Vlagyimir Iljics Lenin. A nyugati, de mondhatjuk úgy is, az egykori szocialista világrendszeren kívüli, gazdag államok unatkozó ifjoncai nagy lelkesedéssel majmolták  Sztálint, Che Guevarát vagy Mao Ce-tungot. Így lettek belőlük szélsőbaloldali anarchisták, Vörös Hadsereg Frakció vagy a Vörös Brigádok. De ezen az úton haladva ért el ha világhírnevet nem is, de Európában ismertséget Daniel Cohn-Bendit, a pedofil európai parlamenti képviselő.

A diplomás kommunisták, azaz a különböző balliberális csoportosulások természetesen Magyarországon is itt röfögnek. Felismerésükhöz nem kell különösebb tudomány, ők jelentik a mai magyar ellenzéket. Éppen úgy, ahogy a néhány évtizeddel ezelőtt a marxista–leninista esti egyetemen tanították, számukra a lét határozza meg a tudatot. Erkölcseik semmiben nem különböznek elődeikéitől, a gyilkosság például nem bűn, ha az osztályellenséget pusztítják el. Akkor sem bűn, sőt egyenesen hőstett, ha az osztályellenség éppenséggel a saját anyjuk vagy apjuk.

Ha ebből az irányból közelítünk Magyarországnak a világjárvány idején mutatott mozgásmódjaira, nyilvánvalóvá válik, hogy kik állnak az élet és kik a halál pártján. A magyar kormány a pusztító kór szorításában is teszi a dolgát, módszeresen felkészül a védekezésre, hatalmas eszközkészletet szerez be, rendkívüli jogrendet léptet életbe, azaz megvédi azokat, akik felhatalmazták az ország vezetésére. Ideértendők természetesen a parlamenti választásokon nem rájuk voksolók is. A magyar népesség nyolcvan százaléka elfogadja és támogatja a Fidesz–KDNP járványügyi tevékenységét.

A magát kisebbségi helyzetbe behülyítő balliberális ellenzék pedig nem tesz mást, mint ami a lényege: gyűlölködik, hazudozik, támad, és tömi a zsebét. Történelmi hagyományaiból fakadóan pedig rendesen pusztítja is szülei-nagyszülei nemzedékét, talán osztályellenségnek minősítve őket. Karácsony Gergely főpolgármester alattomos kígyózása a politikai térben az anyagelvűség újraéledését jelenti. Pénzt követel a védekezésre, társaival együtt folyamatosan a betegséget a maga anyagszerűségében kimutató teszteket akar, mert hiszen csak az van, amit látunk. Az nem számít, hogy az adat holnap már nem lesz érvényes, mint ahogy az sem, hogy igazán megbízható teszt nincs is. Folyamatosan azt óbégatják, több, több és még több teszt kell. Közben meg a főváros fenntartotta idősotthonokban óriási a fertőzöttek létszáma, és egyre többen halnak meg. Karácsony, ez az elfuserált Pilátus, mossa kezeit, a kormányra mutogat, hogy mindez elsősorban azért következett be, mert keveset teszteltek. A tesztet valami bűvös csodafegyvernek állítják be, mintha az megállíthatná a vírust.

Miközben pénzre ácsingóznak, a főpolgármester rendeleti úton megemelte a budapesti intézményvezetők fizetését. Ez, mondjuk, a pofátlanság csúcsa. Milyen gondolkodás vezetheti azokat, akik hagyják a rájuk bízott öregeket elrühösödni és százával megfertőződni, miközben férges agyú elvtársaik zsebébe milliókat tuszkolnak?

Igen, ilyenekké válnak azok, akik a tudlib szolgálatába szegődtek. Ahogy a Beatles énekelte ötven évvel ezelőtt: Senkiemberekké.

(A szerző lapszerkesztő)

Kapcsolódó írásaink

Kondor Katalin

Kondor Katalin

Rekviem egy országért

ĀTúl a sonkán, nyuszin, tojáson, vége a karanténos húsvétnak. Ám még sincs vége. Bennünk él a „Jézus feltámadott” gondolat igaz­sága, élménye

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom