Bán Károly

Vélemény és vita

Karácsony az ágyúgolyón

Karácsony itt, Karácsony ott, Karácsony mindenütt. Budapest főpolgármestere Münchhausen báróként küzd a koronavírus-járvány leküzdéséért

álláspont

Ha közben tízen elhunynak egy idősotthonban, száztízen pedig megfertőződnek, az nem az ő hibája, hiába ő a fenntartó, a kormány dolga lett volna a megelőzés. Ha támadják, megvédi magát a csatamezőn. Békejobbot nyújt ádáz ellenségének, a kormánynak – suttogja, ő a nemzeti összefogás szimbóluma is. Miket beszélt a Gyurcsány az önkormányzati kampányban, még hogy a Gergő mögül kiment volna az erő! Csak most jött meg igazán.

Megálljt parancsolt a járványnak is a Pesti úti idősotthonban. Nincs több türelem, kezdjék meg a tesztelést – üzen a kormánynak. Se idősotthonba, se haza ne küldhessenek senkit negatív teszteredmény nélkül – emeli fel a mutatóujját. Az ATV stúdiójában szembeszáll a kérlelhetetlen riporterrel, A4-es papírlapokat lobogtat. Íme, a bizonyíték, csakis a kormány a hibás. Az öregecskedő feleségek is elalélnak ilyenkor, pedig még be sem vetette a csúcsfegyvert. A szájszegletben elbújtatott kisfiús mosolyt.

Az ám az igazi adu ász! Karácsony Gergely most éppen a bérleti díjakat teszi rendbe felségterületein. Igaz, a főpolgármesteri jogkörében meghozott rendeletből kifelejti azokat a kis- és középvállalkozásokat, amelyek nem közvetlenül a fővárostól, hanem valamelyik cégétől bérlik helyiségüket, rájuk nem terjeszti ki a járvány alatt a díjmentességet. Ilyen kicsiségre nem ad! Majd este megmagyarázza a tévében, élőzik egyet a „legmenőbb” portálon. Ahogyan elmagyarázta azt is, miért nem tette a fővárosban ingyenessé a parkolást.

Igazából csak egyszer kellett felemelnie a kezét, bocs’ gyerekek, tévedtem. Ugye emlékeznek még arra, hogy világvárosunk főparancsnoka hétvégi menetrendet állított be a tömegközlekedésben, az agglomerációból bejáró százezrek pedig heringet játszottak a buszokon, villamosokon. Minden neki sem sikerülhet elsőre. Korrigált is. A főpolgármesteri szabadalomba ez is belefér: majd megmagyarázza arckönyvében.

A recept egyszer az önkormányzati választáson már bejött. Zuglóban sem volt ugyanis épkézláb eredménye, egy nyamvadt új bérlakást át nem adott, a parkolást nem tette ingyenessé a polgároknak, az óvónők hanyatt-homlok menekültek, a Városligetről is csak szamárságokat beszélt. Láthatják, mégis itt van. Ő a főpolgármester.

Ki figyel oda arra, hogy uniós viszonylatban Magyarország a negyedik a sorban, amikor külföldön a koronavírus terjedésével szemben a legsikeresebben védekezőket említik, ahol az egyik leglaposabb a járvány görbéje. Ki törődik azzal, ha eljön a számadás ideje, hogy a Nemzetközi Valutaalap (IMF) csütörtökön arról tette közzé prognózisát, hogy az Európai Unióban idén a magyarországi nemzeti össztermék fog a második legkisebb mértékben csökkenni a koronavírus-járvány miatt. Ki emlékszik majd arra, hogy az IMF szerint más országoknak is követendő példa a magyar gazdaságpolitika, hogy pozitívan értékelik kormányunk gazdaságvédelmi akciótervét, illetve intézkedéseit is. A feledés jótékony homályába próbálják majd rejteni, hogy a magyar kormány mostani intézkedései szükségesek a munkahelyeket megőrzéséhez és újak létrehozásához.

A válság leküzdésében lankadva lankadatlan főpolgármester attól a tervétől sem tántorodott el,  hogy a koronavírus-fertőzés veszélyével mit sem törődve olyan fővárosi lakásokba ossza szét a hajléktalanokat, amelyekből éppen a piszok miatti fertőzés nagy esélye miatt költöztették ki az ott élőket. Ne tessék kétségbeesni, ha baj lesz, ezt is rámutogatja majd valakire.

(A szerző újságíró)

Kapcsolódó írásaink

Kondor Katalin

Kondor Katalin

Ravaszságok járvány idején

ĀA világpolitika urai – s benne természetesen az európai urak – résen vannak. Semmi nem kerüli el a figyelmüket, ami a jelen helyzetben lényegtelennek mondható, azzal viszont, ami fontos, nemigen törődnek

Rab Irén

Rab Irén

Abszurditások húsvét után

ĀA németek a dán példából kiindulva maguk is kinyitnák az iskolákat, a kicsikkel kezdenék, a családügyi miniszter még maszkot is tetetne a gyerekekre

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom