Faggyas Sándor

Vélemény és vita

Karantén (4.)

Példátlan fenyegetést jelent a koronavírus. Ez ugyanakkor példátlan lehetőség, hogy összefogjunk egy közös ellenséggel, az emberiség ellenségével szemben – hangoztatta az Egészségügyi Világszervezet főigazgatója szerdán

álláspont

A hét elején Macron elnök bejelentette, hogy háborúban áll Franciaország a vírus ellen, Merkel kancellár szerint a második világháború óta nem volt annyira súlyos a helyzet, mint most, Orbán Viktor kormányfő pedig egy hete úgy fogalmazott, „a békebeli demokrácia és a háborús állapot közötti fázisban” vagyunk.

A háborús retorika nem indokolatlan. A koronavírus-járvány riasztóan gyors terjedése ugyanis olyan, rendkívüli intézkedéseket (határzár, karantén, az állampolgárok mozgásának szigorú korlátozása, a közösségi élet leállítása) tett és tesz szükségessé szinte már egész Euró­pában, amelyek békeidőben eddig elképzelhetetlenek voltak, a második világháború megpróbáltatásaira és szenvedéseire pedig már csak a legidősebbek emlékeznek. Akkor azonban az ellenség látható volt, szemben a mostanival. Az új koronavírusnak nincs ellenszere, szakemberek szerint még jó ideig nem is lesz, ezért nem tudunk ellene másként védekezni, csak ha távol tartjuk magunktól. Azaz ha elkerüljük a vírushordozó embertársainkat. Mivel nem tudjuk, ki fertőződött már meg (hiszen a tünetek késleltetetten jelentkeznek vagy nem is láthatók), ezért javasolja, illetve rendeli el egyre több kormányzat, hogy az emberek csökkentsék minimálisra a mozgásukat, fizikai érintkezéseiket. Lehetőleg maradjanak otthon, amíg elvonul a vihar.

Az európaiak nagy része azonban a jelek szerint nehezen alkalmazkodik a válsághelyzethez, a mozgásuk korlátozásához, az otthonukba zártsághoz, emiatt a járvány terjedése tovább gyorsul. Az elmúlt hét nap során a világon százharmincezerről kétszázötvenezerre emelkedett az ismert fertőzöttek és majdnem ötezerről több mint tízezerre a halálos áldozatok száma. Ha ez a trend hétről hétre így folytatódna, nem nehéz elképzelni, mekkora pusztítást okozhat a járvány néhány hónap alatt. Ezért minden másnál fontosabb és sürgősebb feladat a vírus terjedésének fékezése, lassítása.

Magyarországon még nincs nagy baj, hiszen a (tegnap esti helyzet szerint) nyolcvanöt igazoltan koronavírussal fertőzött és négy elhunyt ember száma európai viszonylatban alacsonynak számít. Csakhogy akár tíz-tizenötszeres lehet a különbség a kimutatott betegek és a megfertőzöttek között, mert az érintettek akár nyolcvan százalékánál tünetmentes a vírus jelenléte, hangsúlyozta Gulyás Gergely a csütörtöki Kormányinfón. Orbán Viktor tegnapi rádióinterjújában pedig arra figyel­meztetett, hogy bár még mindig a csoportos megbetegedések szakaszában vagyunk, de valószínűleg mi is átlépünk a tömeges megbetegedések időszakába. Qui habet tempus, habet vitam – aki időt nyer, életet nyer, tartja a latin közmondás. Ezért a magyar kormány minden lehetséges módon és eszközzel a fertőzés lassítására, fékezésére törekszik, és ezt kéri mindenkitől a maga hatókörében – önkormányzatoktól, munkáltatóktól, munkavállalóktól, családoktól és a leginkább veszélyeztetett idős emberektől –, hogy legyen elég idő a kollektív védekezés erősítésére, a kórházi intenzív ellátás emberi és anyagi feltételeinek biztosítására, a kapacitások bővítésére.

Most és a következő hetekben, hónapokban minden honfitársunktól rendkívüli figyelmet, fegyelmet, türelmet és józanságot követel a veszélyhelyzet, hogy elkerüljük a vészt. És mindannyiunk érdeke, hogy ne csak a betegek és veszélyeztetettek, hanem az aljas rémhírterjesztők, a böszme bajkeverők, a zavarosban halászó nyerészkedők is karanténba kerüljenek.

(A szerző lapszerkesztő)

Kapcsolódó írásaink

Kő András

Kő András

Kézfogások

ĀÁlmomban sem gondoltam arra, hogy egyszer jegyzetet írok a kézfogások elmaradásáról, amit a koronavírus elleni védekezés hívott életre

Szerencsés Károly

Szerencsés Károly

Új immunitás

ĀNem, nem olvashat itt az alábbi sorokban az olvasó a vírusról, sem a lehetséges betegségről, a fenyegető halálról

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom