Jobbágyi Zsófia

Vélemény és vita

Épp időben

„Hihetetlen életem van, talán pontosan azért, mert nem szültem. Nem a gyerek teszi teljessé egy nő életét” – az idézet az idén negyvennyolcadik életévét betöltő hollywoodi színésznő, Cameron Diaz szájából hangzott el úgy négy-öt évvel ezelőtt

álláspont

A Magyar Hírlapban akkor erről álláspont született, apropóját pedig az adta, hogy egy online magazin gyűjtést készített azokról a sikeres és boldog amerikai nőkről, akik nem alapítottak családot, és nagy valószínűséggel életük során már nem is fognak. Hogy most miért érdekes megint ugyanez a mondat Cameron Diaztól, arról kicsit később.

Ma a szingliség, a nemi identitás sokszínűsége és annak elfogadása, illetve a klasszikus házasság- és családmodelltől mindenáron való eltérés virágkorát éli. És bár itthon a „haladó” Nyugathoz képest ezek a trendek még gyerekcipőben járnak, hozzánk is erőteljesen beszivárog az a nézet, hogy a totális önmegvalósítás trendi, menő – és igazán haladó. De vajon az, aki engedve a tömegvonzásnak, tudatosan az egyedüllét és az élet élvezeteinek maximális kihasználása mellett dönt, valóban tisztában van azzal, mit vállal? És aki hollywoodi színésznőként akár több száz millió ember és fiatal életére lehet befolyással, tudja, mit állít be kvázi követendő példának?

Ami tény: a mai kor emberének alapvetően megadatik a szabad választás lehetősége, hiszen a legtöbb, a húszas éveiben járó nő számára minden feltétel adott ahhoz, hogy önálló, gyermektelen életet éljen, megteremtve magának a saját egzisztenciáját. Nem árt figyelembe venni azonban azt is, számtalan oka lehet annak, hogy valaki így dönt: egészségügyi problémák, párkapcsolat hiánya, nem megfelelő anyagi és társadalmi körülmények, és még lehetne sorolni. Abban már kevésbé hiszek, hogy túlnyomó részük azért választja ezt az utat, mert sziklaszilárd meggyőződése, hogy számára a teljes boldogság csak így érhető el. Persze biztosan van köztük, aki így gondolja, efölött nem is tisztem pálcát törni, ám ők semmiképp sincsenek többségben.

Érdekes megfigyelni azt is, hány évesek azok a szinglik és feministák, akik független létükről jó döntésként nyilatkoznak. Nagyjából kivétel nélkül ötven év alattiak. Ennek pedig jelentősége van, merthogy az egyedüllét éppen ötven év környékén kezd igazán nyomasztó lenni. Amikor az ember szépsége és fiatalsága megkopik, nem vonzza már a fényes partik ricsaja, a környezetében élő barátok nagy része pedig a karácsonyt és a szülinapokat a családjával tölti. Talán ebben a pillanatban szakad rá az emberre az igazi magány, csak erről már egyikük sem szeret beszélni.

A kérdés egy másik érdekes vetülete, hogy itthon nagy sláger a liberális oldalon a kormány családpolitikáját támadni és úgy beállítani, mintha Orbán Viktor személyesen várná el a magyar nőktől: ha törik, ha szakad, három gyereket mindenáron szüljenek, aki pedig egyedülálló, az megvetendő. Nos, az igazság az, hogy a magyar kormány nem utálja a szingliket, csak jobban támogatja azokat, akik saját döntésük alapján családot alapítanak és gyarapítják azt. Tévedés ne essék, ez a legkevésbé sem egyszerű feladat, sőt, kegyetlen lemondásokkal jár minden szempontból, így nagyon helyes, sőt elvárható, hogy ehhez állami segítség is társuljon.

Egyébként ha már önmegvalósítás: a családnak komoly egészségvédő hatása van, és nem kevés boldogsághormont termel, ha az embert szeretik, ráadásul a saját gyermekei, akik miatt megérte lemondani mindenről, amiről kellett. Erre döbbenhetett rá a fent említett Cameron Diaz színésznő is, akiről pár napja röppent fel a hír: világra jött első gyermeke. Azt mondta, áldottak és hálásak a férjével azért, hogy megszületett a kislányuk. Épp időben.

Kapcsolódó írásaink

Nagy Dóra

Nagy Dóra

Csillogó képmutatás

ĀKigyulladnak a lámpák, legördül a vörös szőnyeg, riporterek mikrofonnal a kezükben keresik a legjobb helyet, hogy aztán begördüljenek a hatalmas autók, és megérkezzenek a méregdrága ruhákba bújtatott sztárok

Bogár László

Bogár László

Greta falhoz állít

ĀKellő hiszterizálás után már sikeresen lehet arra biztatni a tömegeket, hogy könnyű, gyors és olcsó megoldást „akarjanak” klímaügyben