Vélemény és vita
Karakter
Az új év első napjaiban a magyar ellenzék Brüsszelbe kiküldött hivatásos hazaárulói ugyanott folytatják tevékenységüket, ahol a rövid téli szünet előtt abbahagyták
álláspont
Áskálódnak Magyarország ellen, mocskolják szülőhazájukat, és a valóban országépítő, 2010 óta sikert sikerre halmozó Fidesz–KDNP-kormány, annak is a vezetője, Orbán Viktor elleni gyűlöletük már szinte leírhatatlan méretűvé látszik válni.
A szemkilövető Gyurcsány felesége, Dobrev Klára például az újév első legfontosabb mutatványának tartotta tudósítani internetes követőit, hogy fő célja változatlanul az európai egyesült államok megteremtése. Ez pedig egyet jelent a szuverén nemzetállamok megszűntével, függetlenségük feladásával és beolvadásukkal abba a Dobrev-félék által elképzelt, szivárványszínűnek gondolt, ám valójában egyszínűvé összegyúrt piszkosszürke masszába, amit az általuk áhított mulkitulturális Európa jelent.
Az az Európa, amelyik befogad mindenkit, aki nem olyan, mint az európaiak. Vagyis nem keresztény, lehetőleg nem fehér bőrszínű – ennek felemlítése a Dobrev-félék szerint már önmagában rasszizmus –, és úgynevezett szabadságát a legtöbbször a gátlástalan rombolás jellemzi. Aki mást mond ebben az ügyben, az kirekesztő, populista, sőt náci. Illetve az ő végtelenül ostoba szóhasználatuk szerint fasiszta.
Az új év első napjainak eseményei cseppet sem zavarják a magyar ellenzék Brüsszelbe kiköltözött antifasisztáit. Történhet akárhány gyilkos késelés Nyugat-Európában, Németországot újra és újra megalázhatják a többnyire migráns háttérűnek nevezett bűnözők a petárdázásaikkal, gyújtogatásokkal, békés civilek és rendőrök megtámadásával. Nem érdekes. Éljen a multikulturalizmus. A haladó eszmék híveinek nem számít az a rengeteg nyilvánosságra kerülő és a még több titokban maradó erőszak, amivel nyitottá akarják kísérletezni Európát.
Sokáig kísért majd az a kép, ami minden szónál pontosabban megmutatja, mit is jelenthet az európai egyesült államok: egy német motoros rendőrt felbuktatnak a kedves idegen fiatalemberek, majd miután a rendőr a földre kerül, tucatjával zúdulnak rá, ütik, verik, rúgják, egészen addig, amíg toleranciára nevelt rendőrtársai észbe kapnak, és közéjük lőnek.
Mindaz, amivel a szélsőliberális magyar ellenzék az európai parlamenti választások előtt kampányolt, például európai minimálnyugdíj és minimálbér, úgy ahogy van, hazugság. Pontosabban úgy, ahogy nincsenek egyetlen európai fórumon sem jelen ezek a tételek, rájuk hivatkozni ócska hazugság. Mint ahogyan az úgynevezett jogállamiságunkat firtató európai parlamenti mutatványok is csupán aljas érdekekre épített színjátékok. Miért sikoltozza vajon bele a brüsszeli ködbe Donáth Anna és Cseh Katalin a Magyarországot sértő és megalázni akaró vádjait? Talán csak nem azért, mert a szintén európai egyesült államokat kialakítani szándékozó Soros lekötelezettjei? Az egykori zsidólistázó jobbikos okostojást most ne is idézzük EP-parlamenti képviselői minőségében, éppen úgy, mint szocialista társát, a brüsszeli katyvaszban újra helyét megtaláló Ujhelyit. A brüsszeli liberális amazonok lényegében mindent elvégeznek helyettük. Első osztályú hazaárulók.
Itthonra azért megmaradt Donáth Anna papája, a természetesen szintén baloldali Donáth László lelkész. Őt könnyű testi sértés és szeméremsértés gyanúja miatt hallgatta ki a rendőrség. Donáth férfiatlanul védekezik, politikai karaktergyilkosságot emleget. Egyet felejt el, erről csak akkor lehet szó, ha a vélt áldozatnak van karaktere, azaz jelleme. A tapizó Donáthnak meg nincs.