Dippold Pál

Vélemény és vita

Gyalázatosak

Az örömhírre várakozás utolsó hetét Európában, közelebbről Magyarországon a mocsokáradattal harcolva kellett eltöltenünk

álláspont

Aligha vigasztalhat bárki euró­pai keresztényt a történelmi tény, hogy ez korábban sem volt nagyon másként. Rómaiak, katakombák, nyílt színi tömeggyilkosságok, pogány barbárok, istentelen gonosztevők, sunyi álkeresztények és időben egyre inkább a jelenhez közeledve a gyilkos izmusok, az istentagadók rémuralma.

Az advent, az ünnepre készülődés minden keresztény ember szívét megfényesíti. Éppen ezt a régóta ismert tényt használják ki a világ sátánt szolgáló erői, hogy belerondítsanak az életünkbe. Hol gépfegyverekkel, hol tömeggyilkos kamionokkal, hol pedig mérhetetlenül gonosz gondolkodásmódjuk lobogtatásával.

Erre nálunk a mindenféle tisztességet és emberi méltóságot megcsúfoló demokratikus koalíciós szexpolitikai botrány volt a legjellemzőbb. Ezt a következőképpen kommentálta az erőszaktól amúgy sem túl távoli bukott miniszterelnök, Gyurcsány Ferenc:

„Ma is megtanultuk, hogy a jog igazsága nem egyenlő a politika igazságával. Gréczy Zsolt hülyeséget csinált. Magánéleti hülyeséget. De mert közszereplő, és a privát képeit valakik nyilvánossá tették, a magánügyből közügy lett. Zsolt az eddig megismert állításokkal ellentétben nem zaklatott senkit. Szerelmi kapcsolatai meg nem tartoznak ránk. Nem ítélkezünk szerelem dolgában. Ellenfeleink megtették.”

A szemkilövető, az öregecskedő feleséget lecserélő egykori KISZ-káder újfent kilógatta a balliberális lólábat a vörös puttonyából. A kommunistákra annyira jellemző módon durván és ostobán leegyszerűsít egy napjainkra – sajnos – egyre inkább jellemző esetet. Egyrészt másrésztezik. Igazságról beszél, ennek többféleségéről, holott a gusztustalan botrányban ennek a foghatatlan fogalomnak, az igazságnak lényegében nincs is szerepe. Senki nem vitatja, hogy Gyurcsány párttársa megtette azt az otromba cselekménysort, aminek eredményeként el kell takarodnia a közéletből. Egyáltalán, mit keresnek ott az ilyen beteg lelkű emberek? Vajon hányan élnek köztünk, akik abban lelik örömüket, hogy a saját nemi szervüket fotózgatják, és annak képét bárkinek is elküldik? Ez nem csupán zaklatás, hanem például közbiztonsági ügy is, hiszen bárki kaphat efféle, a lelki békéjét szétziláló mutatványokat ábrázoló műveket. Vajon hány efféle ember él a hatalmas pénzekkel világnézetileg semlegessé – valójában szélsőliberális, azaz elvtelen, aljas és mindenáron nekünk ártani akaró – erőszakolt Európában? Ezeknek a figuráknak a szótárában nem szerepel az erkölcs szó. A magukat Magyarországon összefogott ellenzékieknek tituláló macskajancsik és macskajulcsik azt harsogják zúgva a szélbe, hogy mindenkinek mindent szabad. A liberális szabadságnak nincsenek korlátai, az nincs tekintettel senkire és semmire.

Így tehát a Magyarországon ünnepre váró milliók, a jóakaratú emberek felkészülhetnek, hogy akárcsak Európa nyugati részén, nálunk is hamarosan bekövetkezhet a kereszténytelenített, multikulturális és büszkén istentagadó világ. Ha engedjük.

A Gyurcsány-félék satnya magyarázatai az igazságról bűzlenek attól a kénkőszagú mocsoktól, amiben ők jól érzik magukat.

Éppen ezért fontos a Közép-Európában legalábbis még többségben lévő keresztények számára a kétezer év óta minden decemberben bekövetkező ünnep. Az eljövetel, a születés-újjászületés, a bűneinktől megváltás kezdetének örömhíre.

Így, átlépve a mindenkori mai kocsmákat, bátran kérhetjük a Teremtőt arra, hogy a minket elpusztítani akaró sötét figurák értelmébe is tegyen egy kis fényt. Ha ez még lehetséges.

Kapcsolódó írásaink

Domonkos László

Domonkos László

Kézcsók és hazataláló lábak

ĀNem tudjuk, hogy kolozsvári barátomék tömbházában a román szomszéd lejött, és megkérte őket, ha Kolozsvárt elfoglalják a magyarok, álljanak ki mellette, mert ő nem sovén

Bogár László

Bogár László

A béke ünnepe

ĀAki erőszakot alkalmaz, az valójában a gyengeségét ismeri be, a rettegését attól, hogy kiderül, nincs elképzelése arról, miként lehetne békés és szelíd módon elérni céljait