Vélemény és vita
Lám-lám
Fricska. Kezdetben az ilyen hírektől enyhe dührohamot kaptam, de most már inkább olyan émelygés lesz úrrá rajtam, mint aki előző este két tányér jéghideg töltött káposztát vacsorált
„Újabb bukott Willkommenskultur – politikai földrengés Svédországban” – írja a Portfolio.hu. Lám-lám, 2015 óta ezt jósoljuk, és ha minden olyan cikkért ezer forintot adtak volna a balliberális észosztók, akik ezért lenáciztak minket, már az összes konzervatív publicista családi házat vehetett volna. Svédország történetében először fordult elő, hogy a százkét éves, jelenleg is kormányzó Szociáldemokrata Pártot a friss közvélemény-kutatásban megelőzte a bevándorlásellenes és euroszkeptikus Svéd Demokraták (SD) pártja. Hogy miért? Nos, az országban idén háromszáz lövöldözésben negyvenöten haltak meg, és száz robbantásos eset is volt. Számunkra az írás ezen mondata is érdekes: „Az 1988-ban alapított SD első vezetője egy neonáci párttól (Nordic Realm) jött, egyik alapítója pedig a Waffen SS veteránja volt.” A nácizás tehát marad.