Galsai Dániel

Vélemény és vita

Bezár a „kocsma”!

Fricska. Jelentős összegben mernék fogadni, hogy megvan az ellenzék legfrissebb hisztériapatronja

Lesz itt minden, mint egy falusi búcsúban: szólásszabadságért rettegés, diktatúravízió, korláthoz láncolás, fetrengés, de talán a New York Times is beszáll a buliba. Fideszes képviselők ugyanis benyújtottak egy törvényjavaslatot, amelynek értelmében szigorítanák a parlamenti rendbontók elleni szankciókat. Ezentúl ha valamelyik túlmozgásos honatya/-anya kocsmának tekintené a nemes épületet, hatvan napra kitilthatnák, erőszakos ellenszegülés esetén pedig akár egy évi fizetésüket is elveszíthetik. Épeszű ember számára ez örömhír. Nincs több idióta tábla, hangszórózás, várharc a pulpitusért. Vélhetőleg a párnacsata is tiltva lesz – az is visszakerülhet az ovis középső csoportba. Csak Hadházy Ákos, Szél Bernadett és a többi pernahajder van bajban. Ezután dolgozni kell, érvelni bohóckodás helyett. Mert ők eddig nem ismerték a legendás kocsmai feliratot: „Intelligens ember nem balhézik, a többieknek pedig tilos!”

Kapcsolódó írásaink

Kondor Katalin

Kondor Katalin

Sztrájk az élet ellen

ĀMostanában többször elgondolkodtam azon, kell-e nekünk, újságíróknak minden ostoba, álságos, nevetséges, olykor meg kimondottan gonosz elméletről, mozgalomról, történésről hírt adnunk, amely ez idő tájt témát szolgáltat a világ sajtójában