Vélemény és vita
Vesztes tagozat
Ha de jure nem is, de facto megalakult az MSZP levelező tagozata, alapítója nem más, mint Korózs Lajos, aki fontosnak érezte, hogy vitriolos irományban reagáljon a HVG-publicista Révész Sándor minapi szösszenetére
álláspont
A sajtószabadságot 2010 óta hiányoló „demokrata” indulata érthető, hiszen az általa kvázi megfenyegetett – Goodbye, Révész! – zsurnaliszta nem kevesebbet állított, mint hogy az MSZP-nek vége, az utódpárti utóélet a végéhez közeledik. Szerinte ez az önkormányzati választások rejtett üzenete – Korózs szerint pedig pont nem. Révész téved, és csak ne „utódpártozzon”, hiszen korábban egy hasonló szempontból hendikeppes lapnál, a Népszabadságnál dolgozott, ráadásul jó darabig szocialistapárti finanszírozással – forrong Korózs.
Annak cáfolatába azonban már nem megy bele a volt államtitkár, hogy a továbbra is elsöprő Fidesz-előnyt mutató megyei listás eredmények valóban az MSZP gyorsuló haláltusáját jelzik, miután az ellenzéki pártok közül az EP-választáson előrébb törő Momentum és DK mögött ezúttal is sereghajtói szerepre rendezkedhetnek be a szocik.
Mindezt tetézi, hogy talán egyetlen valamirevaló eredményt felmutató politikusuk, Botka László szegedi polgármester nyíltan is otthagyta az MSZP-t. Márpedig sikeres pártoktól nem szokás elbúcsúzni, még ha ebben az esetben személyes sérelmek is állnak a háttérben. Aztán a DK-hoz zsilipelt Trippon Norbert is, akit további átigazolók is követhetnek.
A szivárványos összefogósdi részsikerei felett korózsi hevülettel örömködő jobbikos Jakab Péter sem olyan boldog már, miután a gyurcsányi útra tévedt, minden korábbi identitását feladó pártocska maradék belső ellenállásán megtörtek elnökjelölti ambíciói. Így a parlamenti szájhős kénytelen volt visszavonulót fújni, pedig még a Magyar Narancs olvasóit is megpróbálta meggyőzni, mekkora kaliber. Ezzel egy időben papíron is otthagyta a süllyedő hajót a zsebfasisztából liberális vloggerré avanzsált Vona Gábor.
Több mint érdekes egybeesés, hogy akárcsak Korózs, Jakab is az ellenzéki együttműködésért lelkesedik. Miközben saját pártjaik látványosan szorulnak vissza, egyre nagyobb elánnal oldódnának fel a Nagy Orbán-ellenes Egészben. Ha úgy vesszük, ők a vesztes tagozat.
A Momentum és a DK ugyanis egészen más hangot üt meg, politikusaik egyre leplezetlenebbül beszélnek a saját céljaikról és feltételeikről. Fekete-Győrék, bár az önkormányzati voksolás előtt nem voltak ilyen kemények, immár az MSZP-t is szapulják, például a kispesti drog- és korrupciós botrány vagy a pesterzsébeti képviselői fizetésemelések miatt, jelezve, akár az ellenzék ellenzéke is lennének. Jegyezzük meg: eredetileg is erre a szerepre alakultak, csak aztán hatalomtechnikai szempontból kifizetődőbb volt számukra, ha összeállnak Gyurcsánnyal és társaival, köztük éppen a szocikkal. Ennyit
az elvekről!
Ami pedig a bukott miniszterelnököt illeti, aki az elveket még hírből sem ismeri, nos, ő legutóbb arról értekezett, hogy szép ez az összefogósdi, de lennének ötletei arra vonatkozóan, ki legyen az ellenzék vezető ereje. Nyilván nem az ugyancsak halódó LMP-re gondolt.
Így forrong tehát néhány héttel a választást követően a saját szavazóit is becsapó ellenzéki pártok árulásokkal terhelt világa. Eközben a korábban minden szövetségesének hátat fordító Karácsony Gergely főpolgármester egyre inkább szembesül ígéretei betarthatatlanságával, a 2010 előtti világ visszatérőivel, illetve azzal a káosszal, amit a civakodó szövetségesek kezdenek összehozni.
Kérdés, panaszait melyik újságíróval lesz majd szíves megosztani.