Vélemény és vita

Európa megtagadói

Első pillantásra logikus, hogy az Európai Bizottság megválasztott elnöke Görögország biztosjelöltjére akarja bízni az európai életmód védelme nevű új portfóliót

álláspont

Hiszen köztudott, hogy Görögország (az ókori Hellász) az európai kultúra bölcsője, kontinensünk a nevét is a helléneknek köszönheti. A görög mitológia főistene, Zeusz (bika képében) elrabolta, és a tengeren át Kréta szigetére hozta a föníciai királylányt, Európét, akinek a neve bizonyos értelmezés szerint azt jelenti: napnyugati föld, naplemente földje. Így lett – a görögöknek köszönhetően – Ázsia szülötte kontinensünk, illetve a nyugati civilizáció névadója.

Ha azonban a dolgot magát jobban megnézzük, mégsem teljesen biztos, hogy a görög biztos a legalkalmasabb személy az európai életmód védelmére. Ugyanis Margarítisz Szkínász annak a bizottsági elnöknek volt sokáig a szóvivője – nemegyszer őt is túllihegő szervilis szócsöve –, aki az utóbbi években többek között azzal szórakoztatta az európai állam- és kormányfőket, hogy barátian pofozgatta őket, máskor érdekes coming outot osztott meg a nagyérdeművel, hogy ő nem részeg, hanem isiásztól szenved, emiatt gyakran nehezen tud járni, a V4-es vezetőket nem is oly rég arra biztatta, hogy tanulják meg szeretni a migránskvótát, idén pedig egy fáklyával majdnem felgyújtott három fekete-afrikai politikust a ruandai népirtás 25. évfordulójának megemlékezésén. Egyébként „kereszténydemokrata” politikusként fontosnak tartotta, hogy méltató beszédet mondjon tavaly a keresztényellenes kommunista ideológus, Karl Marx bicentenáriumi szoboravatásán.

A Joseph Daul európai néppárti pártelnök által „valódi európai vezetőnek” nevezett Jean-Claude Juncker egy csütörtöki interjúban kijelentette, hogy Orbán Viktor nem európai vezető, hanem egy magyar vezető. Miért? A Euronews riporterének kérdésére azt válaszolta: „Az ő első számú gondja az országa, nem pedig Európa, és ez hatalmas hiba.” Az önálló államként csupán kétszáz éve létező miniország habókos politikusa tehát félti tőlünk Európát. Tőlünk, őshonos európaiaktól félti, akik századokon át védtük, és ma is védjük Európa határait, nem pedig a messziről érkező, ismeretlen származású, személyazonosságú, de jól láthatóan helyfoglalási szándékú, megélhetési migránsok tömegeitől. Mégis, ha a saját országunk érdekei a legfontosabbak választott vezetőinknek, akkor ők szerinte „vak nemzeti vezetők”, oktat ki Juncker, így ő is azon farizeusok közé tartozik, akikről Jézus azt mondta: „vakoknak vak vezetői ők” (Máté 15,14).

Persze nem csak neki szúrja a vak szemét az új biztosi portfólió. Az „adóoptimalizálási” machinációkban verhetetlen Juncker másfél hónap múlva – remélhetőleg végleg – lelép ugyan a színről, de hűséges fegyverhordozója előlép bizottsági alelnöknek, és e minőségében védheti majd az európai életmódot, már ha egyáltalán kedve van hozzá. Ráadásul a szocialista–liberális–zöld EP-kommandó arra készül, hogy megfúrja a leendő EB-elnök tervét, mivel szerintük az európai életmód védelme elnevezés szélsőjobboldali retorikát idéz. Ezzel azonban – sokadjára – saját magukat leplezik le, mert a formállogika szerint aki nem védi az európai életmódot, az szélsőbaloldali. S tényleg azok: a keresztény Európa-ellenes szélsőbal – jakobinusok, marxisták, leninisták, sztálinisták, 1968-as anarchisták, szélsőliberális globalisták – ideológiai–politikai örökségének vállalói és folytatói. Az Európa védői és megtagadói közötti küzdelem tehát magasabb szintre lép, és ennek egyik fontos összecsapása lesz az új biztosi portfólió sorsa. Mi, közép-európaiak ebben a kereszténydemokrata Von der Leyen mellett állunk.

Kapcsolódó írásaink

Rab Irén

Rab Irén

Merkel nehéz órái

ĀA nagy közös európai megoldás szajkózása közben már arra sem emlékszik, hogy határnyitó (dehogy, átengedő!) döntését egyes-egyedül hozta, nem konzultált hozzá sem kormányával, sem pártjával, sem az EU vezetőivel

Szerencsés Károly

Szerencsés Károly

A lázadás epigonjai

ĀNincsenek véres istenek. Csak tévelygő lelkek, akiknek a lába alól kicsúszik a talaj

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom