Vélemény és vita

Bűzborzék

A balliberális sajtó, mint minden komolyabb politikai esemény előtt, most, az önkormányzati választáskor is igyekszik a lényegi ügyek helyett a közvélemény figyelmét valahová egészen máshová terelni

álláspont

A tehetetlen és tehetségtelen ellenzék hülyeségének elfedésére szolgálhat az augusztus óta hömpölyögtetett bűzügy. Mi is történt? Budapesten a kifinomult szaglású újságírók számukra elviselhetetlennek minősített büdöset érzékeltek. Hányingerüket leküzdve nagy bátorsággal a bűz nyomába eredtek. Telefonjaikkal a zsámbéki medencéig jutottak, aztán áthallóztak Gyermelyre, végül valamelyikőjüknek megüthette a szemét az említett helyekhez közeli Felcsút neve.

Másnap már több orgánum adta hírül, hogy Felcsútról jött a szag. Ezt mindenki tényekkel alátámasztva cáfolta, így hát a bűzügy elcsöndesedett. Közben a szocialista parafenomén, Bangóné Borbély Ildikó írásban tette fel a kérdést a miniszterelnökségnek, ugyan, mondják már meg, mitől volt itt annyira büdös. Orbán Balázs válaszolt neki. Az államtitkárt csúnyán csőbe húzta egy úgynevezett troll. A máig ismeretlen kilétű számítógépes gazember már több állami és politikai szervezet nevében tett közzé megtévesztő, idétlenül viccelődni akaró nyilatkozatokat. Ez történt most is. Valamilyen módon nem létező szervezetek álcájában ismerte el a szagos trágyázás tényét. Na, ezen röhög most a derék liberális borzhorda. Mert ez olyan vicces.

A hivatalnak nyilván alaposabban kellett volna ellenőriznie forrásait, ám ennyire aljas módszerekre senki épelméjű ember nem lehet felkészülve. A fiatalabbaknak nem jut eszébe az a mérhetetlen pökhendiség, amivel a belvárosi ceruzahuszárok már több mint egy évszázada mocskolják a vidék népét. Parasztozzák, mucsaizzák, büdöslábúzzák. A paraszt a belvárosi borzok szerint ma is térdig jár a trágyában, buta, tájékozatlan, és legalább úgy utálja a városiakat, mint azok őt. Pedig a mai magyar paraszt jellemzően agráriskolákat végzett, tiszta ruhában járó, légkondicionált traktorokkal szántó vagy patikatiszta istállókban fertőtlenített ruhákban mászkáló, a természet rendjét és értékeit tiszteletben tartó ember. Aki mellesleg ezerszer több dologhoz ért, mint a fővárosi kaméleon, kígyó, borz és görény alkatrészekből összebarkácsolt médiahibridek, akiknek a büdösborz tulajdonságai érvényesülnek leginkább tevékenységükben. Ez a csíkos élőlény a következőképpen működik: bűzmirigyeiből folyadékot spriccel szét, amelynek olyan szaga van, mintha fokhagyma, rothadó káposzta, égő toll
és gumi keveréke volna. Mások szerint a szag a legrondább csatornabűzre és dögszagra emlékeztet.

Elképzelhető, hogy belvárosi liberális médiabűzborzék különítménye meglátogatta a szerintük legkitűnőbb budapesti kerületet, Zuglót. A Mexikói úton fogadta őket Zugló ura, aki egyben főpolgármesterségre is tör, útjukat állta, és megkérte őket arra, hogy segítsenek valamivel elterelni a választópolgárok figyelmét a kerületében uralkodó zűrzavarról. Semmi akadálya, mondhatták ezek a kedves borzok, kapd elő a gitárodat, kedves Geri, pengess nekünk valami bűzbluest. Ezután az időközben nagy létszámúra, értsd néhány tucatnyira duzzadt médiaborztömeg lefröcskölte Kari Gerit. Ez az, fiúk, tapsolt Zugló polgármestere, köszönöm, két büdös egy csapásra. Menjetek, adjátok át szívélyes üdvözletem Ferinek és Klárikának, na, legyünk mértéktelenül udvariasak, szóval az egész Gyurcsány családnak, és mondjátok meg nekik, köszönöm ezt az egész zseniális bűzkommandó akciót.

A borzok biciklire pattantak, és elpedáloztak. Karácsony Gergely még utánuk kiabált: – Remélem, nem felejtettétek el kifizetni a parkolási díjat!

Kapcsolódó írásaink

Vitéz Ferenc

Vitéz Ferenc

A Labirintusok Könyve

ĀA labirintusban való bolyongás visszatérő, archetipikus álom. Jelenthet valamilyen problémát, amely megoldásra vár, néha még a gondolkodó elme is könnyen összezavarodik: az útvesztő képe azt jelzi, hogy elbizonytalanodtunk, nem találjuk a helyes irányt

Bogár László

Bogár László

Globális energiaháború?

ĀAz ember brutálisan, felelőtlenül rugdalja lefelé saját élőhelyét, a Földet az entropikus lejtőn

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom