Vélemény és vita
Mindenki patkány
Szóval beleállnak. Ujhelyi István patkánykormányt emleget. Vagyis a szocialisták továbbra sem vállalják a felelősséget képviselőnőjük szégyenletes, a Fidesz támogatóit lepatkányozó nyilatkozata miatt
álláspont
Éppen ellenkezőleg. Korábban a kormányfő lányát hazug módon betámadó, az LMP-től átigazolt Demeter Márta ügyéből sem vonták le a konzekvenciákat, ahogy számos egyéb botrány kapcsán sem. Vagyis nincs min csodálkozni.
De vegyük komolyan az EP-képviselői székébe kapaszkodó, szintén mocskos szájú kampányfőnök kijelentését! Ezek szerint aki részt vesz a végrehajtó hatalom működtetésében, patkány. Bangóné, bár tagadja, a Fidesz-szavazókról beszélt, Ujhelyi beemelte a körbe a hivatalnokokat, államtitkárokat, ügyészeket, sőt végeredményben a rendőrséget és a bírói kart is. És persze a minisztereket s magát a magyar kormányfőt. Akire, akikre több millióan szavaztak. Tudjuk: patkányok ők is. Vagyis mindenki patkány, aki nem „demokrata”.
Szokás panaszkodni a magyar közbeszéd színvonalcsökkenésére. Kétségtelen, létező, sajnálatos jelenségről van szó, a kormányt gyűlöletkeltéssel vádoló szocik azonban most szintet léptek, lefele. Nem is akármekkorát.
Persze kitörölhetetlen emlék, ahogy korábbi pártelnökük, Gyurcsány Ferenc kurvaországozik, ám azt ugye technikai értelemben szűk körben mondta, Ujhelyi és társai azonban a teljes nyilvánosság előtt vállalják trágár megjegyzéseiket. Már csak hab a tortán, hogy azzal is vádolják a kormányt, hogy kivezeti az országot az Európai Unióból, miközben ők is tudják, ez nettó hazugság.
A felháborodáson túlmenően ugyanakkor felmerül, ugyan milyen politikai hasznot vár Bangóné köre attól, hogy nemtelen egyszerűséggel rágcsálónak titulál hárommillió embert, a demokratikus választáson kétharmados parlamenti felhatalmazást nyert pártot, illetve a teljes kormányzatot. Vagy ha úgy vesszük: politikai riválisait. Ez a stílus ugyanis, merjük remélni, aligha jelent vonzó alternatívát, pláne hogy ezzel párhuzamosan olyan adok-kapok és vetélkedés zajlik az ellenzéki térfélen, hogy azon szinte már képtelenség kiigazodni.
Eddig is csak annyi volt az ajánlatuk a potenciális választóiknak, hogy ők nem Orbán, egyebet nem hallottunk a Nagy Szocialista Vízióról sem, ám most már legalább azt tudjuk, hogyan tekintenek azokra, akik nem őket támogatják. Ha a legelemibb emberi méltóságot sem tartják tiszteletben, mire számíthatnánk tőlük kormányra kerülésük esetén?
Szerencsére erre a felmérések alapján vajmi kevés esély mutatkozik, pláne, hogy az EP-választás nem is erről szól.
Ritkán fordul elő, ezúttal mégis Tamás Gáspár Miklóssal együtt kérdezzük: miért lehetséges Magyarországon az, hogy egy piszokul szitkozódó (és semmi másról nem nevezetes) gimnazista lányból közéleti sztár válhassék, aki egy közhatalomra igényt tartó párt összejövetelén csillog? Miért lehetséges az, hogy magukat komolyan vevő politikai erők transzparensekre és házfalakra azt írják, hogy O1G?
És akkor itt van Bangóné és Ujhelyi. A többszörösen leiskolázott roncsderbi nem az orbáni megoldásokhoz képest ajánl lehetőséget, s próbálja azt minél többek számára vonzóvá tenni, illetve kritizálni, érvek mentén ostorozni a másik oldalt, hanem az ott helyet foglalókat állatoknak tekinti. Ráadásul olyanoknak, amelyeket vegyszerrel szokás irtani. Ez pedig maga a nácizmus. Mintha a hajdani antifasiszták-kommunisták azonosultak volna új pajtásaikkal, a jobbikosokkal, akikben, láss csodát, immár Gyurcsány sem lát kivetnivalót.
Itt lenne az ideje nem bele-, hanem leállni. Kell még valamit mondani, Ildikó?